"Advent 3. vasárnapján, december 17.-én délután a miskolci Minorita templomban köszönthettük a betlehemi lángot. A láng immár 10. alkalommal jutott el a megyénkbe a II. Észak-magyarországi cserkészcsapat tagjainak jóvoltából.
A láng a béke szimbólumaként egy bécsi cserkészcsapat ötlete alapján már 31. éve jut el az európai nemzetekhez, közösségekhez a betlehemi Születés Bazilika örökmécseséből. Azóta minden évben lámpásba zárva, repülőn hozza el egy-egy cserkész Bécsbe, ahol a cserkész küldöttek az adventi időben megkapják a szeretet lángját, és eljuttatják az országukba.
Így érkezett el az idei adventben Miskolcra is a betlehemi láng. Az ünnepélyes lángosztást a Miskolci Gráciák Egyesülete szervezi minden évben, így az idén is bensőséges ünnepséggel várták az eseményre érkezőket a Minorita templomban. Pelczné dr. Gáll Ildikó a Miskolci Gráciák Egyesülete elnökének ünnepi köszöntője után a Fazekas utcai Általános Iskola kórusa, a Bartók Béla Zeneiskola fuvolásai, és Hortai Rita által előadott szép Dzsida Jenő vers tette még emlékezetesebbé ezt a rendkívüli alkalmat. A műsort követően a történelmi egyházak képviseletében Kalna Zsolt a minorita rend tartományfőnöke, a templom plébánosa, Birta Melinda református lelkész és Gulybán Tibor görögkatolikus esperes osztották meg karácsonyi ünnepi gondolataikat a jelenlévőkkel.
Ezután Pelczné dr. Gáll Ildikó ismertette az immár hagyománnyá lett, általános iskolások körében meghirdetett jászolkészítő verseny eredményét, és adta át a jutalmakat.
A lángosztó ünnepség után a Hősök terén a Gráciák által felállított kis betlehemet Kalna Zsolt atya megáldotta, majd a békét és a szeretetet szimbolizáló sokfelé osztódott betlehemi lángocskák elindultak az otthonokba hirdetve a karácsonyi ünnep üzenetét."
Kép és szöveg: Fojtán László
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események