(Gyászhír: 2018. december 30. Budapest, Eger, Miskolc)
Meghalt Csendes Csaba szerkesztő, újságíró, a Magyar Katolikus Rádió (jelenleg Szent István Rádió) alapító főszerkesztője.
Hónapokig tartó, tudatosan megélt súlyos betegségben meghalt Csendes Csaba szerkesztő, újságíró. Nyíregyházán született 1955. január 20-án. Tanulmányait ugyanott a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végezte. 1980-tól a
MÚOSZ „Bálint György” Újságíró Iskolát végzi, majd 1996 és 2000 között Buffaloban a Canisius College-ban ösztöndíjasként szerez szervezetfejlesztési mesterdiplomát.
Munkahelyei:
Az újságíró iskola elvégzése után 1982-től a Miskolcon megjelenő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap, az Észak-Magyarország munkatársa, közben az Élet és Irodalom-ban 1982-től 1989-ig folyamatosan publikált szocio-riportokat, publicisztikákat. A Képes Újságnak 1985 és 1992 között munkatársa majd főmunkatársa. A Magyar Televízió Híradó és A Hét Főszerkesztőség belpolitikai rovatvezetője, a Híradó és A Hét felelős szerkesztőjeként 1994-ig dolgozott. 2000-ben főszerkesztőként Egerben elindította a Magyar Katolikus Rádió adását.
2001-től a Duna Televízióban dolgozik. A Duna II. Autonómia Televízió 2006-os elindulásában főszerkesztőként vett részt.
Könyvei:
Első Magyar Szívcsere (szatirikus regény 1988). Gyászmagyar (dokumentumkönyv 1989). Bokréta volt Románia kalapján (dokumentumkönyv, 1990). Most jöttem a pápától (riportkönyv), 1991. Good News on Waves (angolnyelvű ismeretterjesztő könyve a katolikus rádióról, 2001-ben).
(Nem kívánt mesterséges életben tartást, hívő emberként és emberi méltóságát megőrizve távozott.)
Nyugodjék Békében!
Összeállította: Juhász Ferenc (volt munkatársa és barátja)
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események