A tartalomból:
Megnyitották Csepellényi György boldoggá avatási eljárását - Az Egri Érseki Papnevelő Intézet kápolnájában tartott közös imádságot követően nyitották meg hivatalosan Csepellényi György pálos szerzetes boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát. Az ülés kezdetén Kakuk Ferenc érseki irodaigazgató köszöntötte a jelenlévőket. „Történelmi pillanat részesei vagyunk” – foglalta össze Ternyák Csaba egri érsek az esemény jelentőségét. Elmondta: a vértanú szerzetes életének fontos állomásait jelentő települések – Füzér, Sátoraljaújhely és Egerfarmos – plébánosai és polgármesterei kezdeményezték, hogy indítsuk újra a már többször elkezdett, de a történelem viharai miatt elakadt folyamatot.
Csepellényi György végsőkig kiállt hite mellett, nem tagadta meg, vére árán is tanúságot tett róla. Imádkozzunk, hogy megvalósuljon az évszázados álom, hogy a boldogok sorában tisztelhessük a pálos vértanút! – zárta köszöntőjét az érsek.
Az eseményen Dr. Benei Bernadett, a Történész Bizottság elnöke ismertette Isten Szolgája Csepellényi György életútját, pályájának fontos állomásait, missziós tevékenységét, az 1600-as évek történelmi viszonyait. Dr. Kiss Gábor jegyző az eljárás menetének egyházjogi szempontjait ismertette, hangsúlyozva, az igazság közös keresése a feladatuk, s a hitvalló vértanú életének feltárása. Mint mondta, 2022 őszén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatta a boldoggá avatási kezdeményezést, és így indulhatott a folyamat, melynek meghatározó állomása a mai nap.
Az eljárást vezető főpásztor által kinevezett tisztségviselők egyenként esküt tettek, s aláírásukkal erősítették meg azt, megfogadva, mindent megtesznek, hogy pontosan és lelkiismeretesen végezzék el munkájukat.
Az egri érsek Dr. Czapkó Mihályt az ügy egyházmegyei posztulátorává, Dr. Dolhai Lajost a Bíróság ügyészévé és Dr. Kiss Gábort, a Bíróság jegyzőjévé nevezte ki. Az érsek létrehozott egy Történész Bizottságot is Dr. Benei Bernadett vezetésével. Ennek tagjai még Urbán Márta és Dr. Bojtos Anita. Dr. Czapkó Mihály posztulátor a Szent István Televízió kérdésére elmondta, hamarosan összeülnek a szakértők és kialakítják a pontos menetrendet.
Az Egri Főegyházmegyében így imádkoznak a boldoggá avatásért: „Istenünk, benned bízók erőssége, te arra hívtad Csepellényi Györgyöt, hogy Boldog Özséb követőjeként híveidet megerősítse a katolikus hitben, és összegyűjtse, ami szétszóródott. Életáldozata, hite és irántad érzett hűsége példaként ragyog előttünk. Add, hogy mielőbb a boldogok között tisztelhessük őt! Amen.”
Passió próba - A passiójátékok – akár csak a betlehemi játékok – az egyházi évhez olyan szorosan tartoznak, mint az elsőáldozás vagy a bérmálkozás visszatérő ünnepei. Az elsőáldozásnak és a bérmálkozásnak az adja meg a rendkívüliségét, hogy évről-évre változnak a résztvevői. Se elsőáldozó se bérmálkozó nem lehet valaki többször. A passió és a betlehemes játékok szerepeit azonban ugyanazok a szereplők újrajátszhatják, amíg ki nem nőnek a szerepből. Előbb-utóbb új szereplők veszik át a régiek helyét, új pásztorok lesznek, új királyok jönnek. Mária szerepét is egy-két év után más valaki kapja. Van azonban egy előadás, amit, ha egyszer betanul a csoport, abból nem kopik ki soha. Márciusban, nagyböjt elején előkerülnek a régi kották, megsárgult, pöndörödött lapon a szövegek, és próbálni kezdik Krisztus szenvedéstörténetének énekes változatát. Józsefek, Lajosok, Erzsébetek és Annák hűséges szeretettel veszik elő a régi szöveget, mintha rajtuk múlna, ez évben is lesz-e húsvét. Juhász Ferenc, pasztorális helynök cikkében arról ír, hogy közeledik Virágvasárnap és Nagypéntek, amikor is a templomi liturgia lényeges részét adják a passiót éneklő kórusok.
Rendelkezzen adója 1 százalékáról! - A katolikus hívek ebben az évben is felajánlhatják a Magyar Katolikus Egyház javára személyi jövedelemadójuk 1 %-át. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani híveinknek és mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-áról már az elmúlt években is a Magyar Katolikus Egyház javára rendelkeztek, amelynek technikai száma: 0011. Akik az elmúlt évben rendelkeztek az egyház javára adófelajánlásukról, és ezt az idén is fenntartják, nincs szükség újabb rendelkezésre. Lehetőség van a személyi jövedelemadó második 1 %-ának felajánlására is, amellyel egyházi alapítványt támogathatnak. Főegyházmegyénk híveitől azt kérjük, hogy támogassák a Magyar Katolikus Rádió Alapítványt a 18578726-2-10 adószámon. Ez az alapítvány a Szent István Rádió fenntartója. További információk találhatók a www.katolikus.hu honlapon.
Felső-Magyarország és Füzér Csepellényi idejében - Csepellényi Györgyről szóló cikksorozatunk soron következő részében Felső-Magyarországnak (a Magyar Királyság északi-északkeleti régiójának) korabeli politikai és vallási viszonyaival, valamint a füzéri vár és uradalom rövid történetével szeretnénk megismertetni az olvasókat.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események