A tartalomból:

XIV. Leó az új pápa - Dominique Mamberti protodiakónus bíboros május 8-án 19.12-kor kihirdette a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről a várakozó tömegnek a választás eredményét. „Nagy örömet hirdetek nektek! Van pápánk!” Az új pápa Robert Francis Prevost bíboros lett, aki magának a XIV. Leó nevet választotta.
Az Amerikai Egyesült Államok, Illinois államában, Chicagóban született 1955. szeptember 14-én. Fiatalon belépett Szent Ágoston rendjébe, majd 1981. augusztus 29-én letette az örökfogadalmat. 1987-ben teológiából doktori fokozatot szerzett. 1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a Chulucanas, Iquitos és Apurímac vikariátusokban az ágostonos jelöltek közös képzését vezesse. Ez a misszió 11 évig tartott, ezután kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, később pedig 10 éven át a rend általános perjele lett Rómában. Így ő lett az Ágoston-rend vezetője. Ferenc pápa 2014. november 3-án kinevezte a perui Chiclayói Egyházmegye apostoli kormányzójává, és szufári címzetes püspök lett. 2014. december 12-én szentelték püspökké. 2020. április 15-én lett a Callaói Egyházmegye apostoli kormányzója. Ferenc pápa 2023-ban a Püspöki Kongregáció prefektusává, majd bíborossá nevezte ki. Ez év áprilisában, még érsekként részt vette Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásán.

Képviselők egri zarándoklata - A főegyházmegye egyházközségi képviselőtestületeit tavaly, Krisztus Király ünnepén újította meg öt évre Ternyák Csaba érsek. Újévi körlevelében pedig 2025. május 10-ére találkozóra hívta az egri bazilikába. 
A megjelenteket Csizmadia István plébános köszöntötte, majd együtt mondták el a tertiát, a délelőtti zsolozsmát. Ezt előadások követték. 
Az ünnepi szentmisét a főpásztor mutatta be a főegyházmegye papságával koncelebrálva.
Homíliája elején arról szólt, hogy amikor a találkozóra hívta a közösségek tagjait, nem gondolta, hogy ez egy nagy hálaadó szentmise lesz. Hálát adunk az elhunyt pápáért, az újonnan megválasztott XIV. Leó pápáért, akire úgy tekintünk, mint
a Ferenc pápa által meghirdetett remény szentévének első gyümölcsére.
XIV. Leó pápa első szentmiséjén mondott tanításában kinyilvánította, hogy világítótoronnyá, az üdvösség bárkájává szeretné tenni az egyházat. Ternyák érsek rámutatott, nekünk is be kell világítanunk családunkat, munkahelyünket, szűkebb és tágabb környezetünket az evangélium világosságával. Majd azzal folytatta, hogy az egyház hajója felvesz minden utast, aki biztos kikötőre vágyik. Az élet számos hajótöröttje ezen a hajón talál befogadásra. Sokszor csak az egyház képes értelmet adni kisiklott életeknek azzal, hogy felkarolja, Istenhez vezeti őket. Legyen köszönet ezért a képviselőtestületi tagoknak, hitoktatók és karitász munkatársainknak. 
A találkozó az ebédszünet után Kubik Tamásnak, a bazilika karnagyának orgonakoncertjével folytatódott. A tanúságtételek, majd a loretói litánia elimádkozása után érseki zárszóval fejeződött be a találkozó.

A 300 éve született Eszterházy Károly püspökre emlékeztek - Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kétnapos programsorozatot szervezett az alapító, névadó püspök születésének 300. évfordulójára emlékezve. Az ünnep koszorúzással kezdődött a Líceum aulájában álló emléktáblánál, a téren álló szobránál és a székesegyházban a püspök nyughelyénél.
A bazilikában tartott ünnepi szentmisén Ternyák Csaba egri érsek, az egyetem nagykancellárja úgy fogalmazott: örömünnepre, hálaadásra gyűltünk össze. A főpásztor köszöntötte Marton Zsolt váci megyéspüspököt, a paptestvéreket, a világi elöljárókat, az egyetem dolgozóit és polgárait.
Szentbeszédében kiemelte: az evangélium az utolsó vacsora fontos eseményét tárja elénk, amikor Jézus Krisztus megmossa tanítványai lábát. Mint mondta, ez páratlan cselekedet volt, hiszen ez a rabszolgák dolga volt, Péter apostol tiltakozott is ellene, Jézus azonban világossá tette: ez a követendő példa. Minden nagycsütörtök esti szentmisében megemlékezünk erről, mint az alázat és szeretet szolgálatáról. Így tette Eszterházy Károly püspök is, mutatva, hogy nincsen különbség ember és ember között. A főpásztor elődje alakját felidézve úgy fogalmazott: a tudós püspök Isten mélyen elkötelezett embere volt, fegyelmezett és alázatos, aki részt vállalt a lelkipásztorkodás köznapi munkájában, püspöki tevékenységét szolgálatnak tekintette. Ternyák érsek köszönetet mondott dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektor asszonynak és az egyetemi szenátusnak, hogy méltó megemlékezést szerveztek Eszterházy püspök tiszteletére, aki 37 éven át kormányozta az egyházmegyét.
Gazdag életútját az egyetemen két napos konferencián idézték fel. Építő munkája nyomát több településen is látni, templomot épített Pápán, Tatán és a váci székesegyház tervezésének munkálatait is ő indította el. Egri évei alatt számos templomot épített, s újjászervezte a papnevelést is.
Az érsek kiemelte: megemlékezni róla nem múltba révedés, hiszen bátorítást meríthetünk ebből, példát vehetünk róla. Eszterházy püspök az egyetemi ház, a Líceum építését úgy szervezte, hogy abban helyet kapott a csodálatos könyvtár és a kápolna is. Ez azt a harmóniát szimbolizálja, aminek át kell hatnia az egész egyetemet. „Hálát adunk Istennek, hogy nekünk ajándékozta Eszterházy püspököt, aki mindent Isten dicsőségére tett” – zárta tanítását a főpásztor.
A program délután tudományos konferenciával folytatódott, melyen Eszterházy püspök életútjáról, munkásságáról kora jellegzetességeiről, viszonyairól tartottak előadásokat.

Ció – káció – Vakáció! - Nyári napnak alkonyulatánál megállék a kanyargó Tiszánál, ott hol a kis Túr siet beléje, mint a gyermek anyja kebelére. Ki ne ismerné Petőfi Sándornak ezeket a gyönyörű sorait. Ki ne állt volna a Tisza egy-egy kanyarulatánál, vagy hömpölygő habjai fölött a hídon, ahogy elzúg alatta a folyó. És ki tudja, még mennyi képet hordozunk magunkban arról, amit nyáron a vakációban látunk és teszünk, ha nyaralunk, ha üdülünk. Van elnevezés is arra a helyre, amit ilyenkor szeretünk, ahova elhúzódunk ahová kiszökünk, és másként élünk: üdülő, nyaraló. Így hívjuk azt a kis kertes házat, a picinyke tenyérnyi kis házikót, ahová kimenekülünk abból, amiben naphosszat, heteket, hónapokat vagyunk. A július, augusztus erről szól.
Vakáció! Minden gyerek és minden pedagógus és mind, aki csak iskolában dolgozik, a takarító nénitől, a karbantartó bácsiig, a konyhai személyzettől, az iskolatitkárig – erre készül, ez az ő nagy napjuk. Júniusban véget ér a tanítás és elkezdődik az, amire mindig vágyunk: szabadnak lenni, semmit nem csinálni, végre otthon lenni, vagy sétálni az utcán, vagy tekeregni a barátokkal, és pótolni mulasztásainkat: fagylalt evésből, hegymászásból, nagy beszélgetésekből. Júniustól szeptemberig ez minden ember álma, vágya. 
Ilyenkor érzünk meg valamit az üdvösség ízéből is. Így lehet elmagyarázni a gyerekeknek a mennyországot, a szülőknek pedig az őrző angyal szerepét. Mert melyik szülő ne töprengne azon, hogy vajon amíg ő dolgozik, mit csinál a gyerek? Most értjük meg azt is, hogy az iskola nem csupán egy olyan hely, egy olyan épület egy olyan időszak, ahol és amikor a gyerek tanul, tudása ismerete gyarapszik, értelme csiszolódik, kérdésekre válaszol, vizsgázik. Hanem olyan időszak is, amikor vigyáznak rá. Amikor nyugodtak lehetünk afelől, hogy a gyermeknek van felügyelete, van mit csinálnia, van egy közösség, ahol napjai nagyrészét tölti. Van felnőtt, tanár, osztályfőnök, akinek – adott időkeretben – ő a legfontosabb, aki nemcsak tanítja, figyeli, őrzi, hanem elvárásaival vezeti, irányítja is.
Most van az is, amikor a szülők felismerhetik gyermekük értékeit és hibáit. Azokat a konfliktusokat, amelyeket olykor talán érthető szülői aggodalomból az iskolára hárít, vagy gyermeke osztálytársaira, vagy más szülőkre, most saját maga kénytelen kezelni.
A nyár, a vakáció, a szabadság, a hosszabb együttlétek öröme más ízt, más szint ad a létezésnek. A nagyszülők, a haverok, a barátnők szeretete, kapcsolata sokat lendít egy-egy gyerek, vagy egy-egy család élet ritmusán. Éppen ezek miatt a hatások miatt gyakran előfordul, hogy nem ugyanaz a gyerek megy vissza szeptemberben az iskolába, mint aki júniusban eljött. Ami június és szeptember között történik, az is része az életnek. Legalább olyan fontos, mint a szeptembertől júniusig való. 
Juhász Ferenc atya arról is ír cikkében, hogy a vakáció, meg a pihenés ideje, az esztendő során ugyanazt kell, hogy jelentse, mint a hét napjai közt a vasárnap. Ahogyan keresztényként a vasárnapot megszenteljük pihenéssel, a közösség megerősítésével és ápolásával, az Isten kapcsolatunk rendbetételével – ugyanígy, a vakáció is erre szolgál. Ne felejtsük Jézusnak is van egy meghívása: jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhet cipeltek – én felüdítelek titeket!