A tartalomból:
Rómában eltemették Ferenc pápát - Ferenc pápa 2025. április 21-én, 7 óra 35 perckor a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A gyászmisét április 26-án, szombaton 10 órától a Szent Péter-bazilika előtti téren celebrálták Ferenc pápa lelki üdvéért. A szertartást a 91 éves Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezette; 980-an koncelebráltak, bíborosok, püspökök, papok. Ezt követően a koporsót a Szent Péter-bazilikába, majd onnan a Santa Maria Maggiore-bazilikába, végső nyughelyére vitték. (Részletes tudósítás a lapban.)
Főegyházmegyei találkozó május 10-én - 2025. május 10-én Főegyházmegyei találkozó lesz az egri bazilikában. A regisztráció fél 9-től kezdődik, majd a délelőtt folyamán előadások hangzanak el a jubileumi szentévről, és az egyházközségi képviselőtestületi tagok feladatairól. A szentmisét Ternyák Csaba érsek mutatja be az egyházmegye papjaival celebrálva. Az ebédet követően zenei programra és tanúságtételekre kerül sor. Az összejövetelre az egyházközségek újonnan választott képviselőtestületeinek tagjait várják.
Emmausz-járás - Több mint húsz esztendeje, az amerikai püspöki konferencia egyik találkozóján John Foley érsek, a pápai tömegkommunikációs hivatal vezetője reklámokról tartott előadást a püspököknek. Arról beszélt, hogy az egyházi év bizonyos időszakai, jó lehetőséget kínálnak arra, hogy azokhoz is eljusson az üzenet, akik az egyházon kívül élnek. Akikről nem tudunk pontosan, csupán csak egy valamit: ők is fogékonyak a jóra, és rászorulnak a mi jóságunkra. Különös hangsúllyal szólt a húsvét és pünkösd közé eső időszakról. Igenis, falragaszokon, az újságokban, televízióban és rádióban, a tömegközlekedési eszközökön, vonaton, buszon, közhivatalok előcsarnokaiban és hirdetőtábláin mindenütt reklámozni kell, az annak az időszaknak megfelelő keresztény üzenetét.Juhász Ferenc atya arról is írt cikkében, hogy amíg a nagyböjt jó lehetőség volt arra, hogy a keresztények tartós élelmiszert és adományt osszanak a szegényebb embereknek, addig a húsvét és pünkösd közé eső időben a katolikusoknak meg kell próbálniuk a hitüket is megosztani. Mert nemcsak arra vannak rászorulók, hogy ételt, ruhát, csomagot vagy éppen pénzadományt juttassunk, hogy villanyszámlájukat kifizethessék vagy cipőt vehessenek a szegények, hanem arra is, hogy a hitünkből is adjunk nekik. És erre nincs alkalmasabb idő, mint a nagy húsvéti jövés-menés – mondta az érsek, majd folytatta: a katolikusok keressék fel szomszédjaikat, és osszák meg másokkal is a hitüket. Beszélgessenek el a hitükről, a meggyőződésükről, a vallásuk saját életben megélt tapasztalatairól. Sőt azt is ajánlja a Pápai Tömegtájékoztatási Bizottság elnöke, hogy akik elindulnak egy ilyen programban, vagyis keresztény látogatást tesznek szomszédjaiknál, azok induljanak otthonról azzal az imával, amit Assisi Szent Ferenctől ismerünk: „Uram tégy engem a Te békéd eszközévé...” Ahova nem lehet elmenni, mert alkalmatlan valami miatt a látogatás, azt a családot, ismerőst, barátot hívjuk meg a plébániának egy alkalmas közösségi helyiségébe, és ott beszélgessünk velük. Azért, hogy a húsvéttól pünkösdig való program mindenképpen megvalósulhasson: osztozni barátainkkal a hitünkben. Húsvét és pünkösd között legyen ez egy új kommunikációs program. Ha jól gondolom, ez lehet egyfajta Emmausz-járás, vagy ha tetszik: így lehetünk húsvét és pünkösd között embertársaink számára velük együtt, a remény zarándokai.
Találkozó Egerszalókon - Idén a tervek szerint július 10. és 13. között rendezik meg az Egerszalóki Ifjúsági Találkozót és Lelkigyakorlatot. A nyár egyik legjelentősebb katolikus ifjúsági eseményére 16 és 30 év közötti fiúkat és lányokat várnak a rendezők. A találkozó ideje alatt a sátorozó fiatalok szentmisék, előadások, csoportos beszélgetések és koncertek segítségével mélyülhetnek el a hitben.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |