Tavaly ünnepelte az Egri Főegyházmegye székesegyháza felszentelésének 180. évfordulóját.  A városképet meghatározó épület azóta több felújításon, átalakításon ment keresztül, s most ismét időszerű egy nagyszabású rekonstrukció. Ennek keretében a szentélyt is átrendezik, a liturgikus előírások szellemében. A tervekről, elképzelésekről április 12-én széles körben folytattak tárgyalást az Érseki Palotában. Az eseményen Főegyházmegyei Fejlesztési Bizottság, a Főegyházmegyei  Egyházművészeti Bizottság tagjai mellett Ternyák Csaba egri érsek vendégeként Piero Marini érsek és a liturgikus építészet szakértője, Valenziano Chrispino professzor atya is részt vettek.

Az egri főpásztor köszöntőjében örömének adott hangot, hogy elindul a közös gondolkodás, s hogy Marini érsek, aki II. János Pál pápa ceremonáriusa volt, s most az Eucharisztikus Kongresszusok Bizottságának vezetője, a téma kiváló értőjét is elhozta Egerbe.

Fontos, hogy az építkezésnél a teológiai alapok, a liturgikus szempontok is érvényesüljenek – emelte ki az érsek.

Valenziano Chrispino liturgikus teológus személyesen vett részt a II. Vatikáni zsinaton, szakértőként, s feladata volt a sajtókapcsolatok ápolása is ezidőben. Úgy fogalmazott: élete legnagyobb ajándéka volt, hogy ott lehetett a zsinaton, melynek Liturgikus Konstituciója szerint kell most az egri főszékesegyházat felújítani. A professzor gondolatébresztő előadásában elmondta: először jár Magyarországon, s nagy örömmel lát neki a feladatnak.  A teológus kiemelte:  a templomtérben az oltár, az ambó és a keresztelőkút hármas egységének kell megvalósulnia. A régi értékek erőszakos átalakítása nem célravezető, a teremtő erő figyelembevételével kell a régit a mai kor emberének használatába állítani, a liturgikus ismeretek figyelembevételével. A templom voltaképpen egy aula, a közösség színtere, ahol a laikusok nem passzív résztvevők a liturgiában – erre több pápai megnyilatkozás is felhívja a figyelmet. Korábban a hívek nem értették a latin nyelvű misét, az Eucharistia lényegét, ezért rózsafüzért imádkozva ültek a templomban. Ezen akart változtatni a II. Vatikáni zsinat. Egy régi, igazi vízióhoz kellett visszanyúlni, melyben az egyház Isten népe. A professzor egy személyes élményét is felidézte, mikor egy sztárépítésszel dolgozott a Padre Pio bazilika építésén. A mérnök kezdetben nem volt nyitott a tanácsokra, majd, miután a professzor javaslatára egy húsvéti szentmisén is részt vett, értette meg, hogy kizárólag szakmailag, lelkiség nélkül nem működhet jól a munka.

Egri tapasztalatairól szólva Valenziano Chrispino elmondta: nagyon megérintette a bazilika. Úgy fogalmazott: „aki ezt építtette, tudta, mit csinál”.

Észrevételeinek is hangot adott, elmondva: a díszítéseknek nem szabad öncélúaknak lenniük, jelentést kell hordozniuk, melyek tudatják velünk: Isten népe vagyunk. A szentmise történetvezetésére  a templomtérnek is reagálnia kell. A korábban említett hármas egységről részletesen szólt a professzor. A keresztelőkút a kezdet, mellyel Isten gyermekei leszünk, megszabadulva az áteredő bűntől. Maga a keresztelés pillanata is nagyon fontos, amikor a három isteni erény és a Szentlélek hét ajándéka is megjelenik bennünk. A szimbólumok és a funkció közös egységet kell, hogy alkosson.

Az oltárnak is ennek jegyében megfelelőnek és egyben művészinek is kell lennie. Szimbóluma összetett, kettős. Az utolsó vacsorára, Jézus Krisztus keresztáldozatára emlékeztet, de egyben olyan asztalnak kell lennie, melyen étkezni lehet. Nem fontos, hogy nagy méretű legyen az oltár Valenziano Chrispino szerint, az lényeges, hogy a figyelmet vonzó középpont legyen. A professzor elmondta: szerinte a kocka alak a legkifejezőbb, mert ez egy összehajtott keresztet rejt tulajdonképpen, mely a hitünk által nyílik meg, miként mi is megnyílunk a hitre.

Az ambó a szentély és a templomhajó között helyezkedik el, a feltámadás emlékműveként is ismeretes. Az ősegyházban magasra építették, a Szentírás szavai szerint, s így jobban is hallotta a nép az onnan beszélőt. Az ambó nem egy könyvállvány, hanem egy lelki lépcső, ahonnan az olvasmány, a szentlecke és az evangélium elhangzik, s ez a hallgatókra is kihat.

Valenziano Chrispino több kritikai észrevételt is megfogalmazott a keresztelőkút kialakításával és elhelyezésével kapcsolatban.  A professzor szerint új oltár szükséges, mely megfelel a korábban említett feltételeknek, ezen kívül a püspöki trónus áthelyezését is javasolta. Mint fogalmazott, érlelni kell közösen a gondolatokat, hogy a végén a lehető legjobb elképzelések váljanak valóra.

Rudolf Mihály tervező és csapata hónapok óta dolgozik a felújítás koncepcióján. A  jelenlévők megismerhették az egri székesegyház történetét röviden, s betekintést kaptak a tervekbe. Az elképzelések szerint a székesegyház turisztikai funkciót is kap majd, úgy, hogy ez a liturgikus életet nem zavarja majd. Kialakítanak egy kiállítóteret, s a látogatók körüljárhatják a kupolát, s a bazilika tornyában megcsodálhatják a város és környéke látképét.

Ternyák Csaba egri érsek zárszavában köszönetét fejezte ki Piero Marini érseknek és Valenziano Chrispino professzor atyának jelenlétükért, építő javaslataikért, s minden jelenlévőnek az együttgondolkodásért.

Piero Marini érsek az értekezlet után interjút adott a Szent István Televíziónak. A beszélgetést dr. Dolhai Lajos fordításában adjuk közre.

Miért és hogyan változott a liturgia a II. Vatikáni zsinat után?

Lényegesen megváltozott, mert a Zsinat előtt a liturgiát, főleg Rómában, mindig a pápa vezette és nem vettek részt a hívek a liturgián, ami egy lassú, hosszú történelemi fejlődés eredménye, amely kezdetben plébániai és lelkipásztori jellegű volt, és csak később vált a pápai udvar szertartásává. Ez azt jelenti, hogy a pápák a későbbiekben, a középkortól kezdve  már nem mentek misézni a különböző római templomokba, a plébániákra, hanem visszavonultak a palotájukba. Ott azután kápolnákat építettek, és így lett a néppel együtt végzett liturgiából egy olyan liturgia, amelyen már csak a pápai állam és udvar néhány tagja vett részt. Ebben az időben lett fontos a szertartásmestereknek a szerepe, hiszen ők mondták meg, hogy ki hova álljon és mit csináljon, és így eltűnt a szentmisének az a jellege, ami az első évszázadokban még meg volt: a hívő néppel való közvetlen kapcsolat. Így volt ez még az 5. században is, egészen a 7. századig.

A II. Vatikáni zsinattal a liturgia visszatért az egyházatyák korához, ahogyan azt a Zsinat óhajtotta, vagyis, hogy a liturgiában ne a különböző szabályok megtartása legyen a fontos, hanem a hívő néppel való együttünneplés, vagyis a lelkipásztori szempont, amelyben a hívek részvétele is fontos, ahogyan mostanában látjuk. A zsinat tehát azt akarta, hogy a pápai udvar liturgiájára jellemző elemek eltűnjenek, és visszatérjenek a plébániai jellegű liturgia jellegzetességei.

Miért szükséges az Egri Bazilika liturgikus terének átalakítása?

Szükséges, hogy átalakítsuk a liturgikus teret, mert a Zsinat által óhajtott liturgikus reform szándéka az volt, hogy visszatérjünk az ősegyház liturgiájához, amikor a pápák még a római templomokban miséztek, és a szentmisének még lelkipásztori jellege volt, vagyis nem olyan mint később a pápai udvarban végzett liturgiákon.

Fontos, hogy a liturgikus jelek is, amelyek a székesegyházi liturgia jellegzetes formái, –  mint az oltár, az ambó, a miséző pap széke – amelyeket  még a régi gondolkodásmód szerint készítettek, most már nem felelnek meg az olyan Egyház elvárásának, amely a hitét a liturgikus közösségben való részvétel által éli meg. A székesegyház az egyházmegye legfontosabb temploma, mert az egyházmegye összes híveinek a temploma, ahova a hívek az esztendő folyamán néhány alkalommal eljönnek és megtapasztalják, hogy egy olyan egyháznak a tagjai, amely ebben a templomban a liturgia által körülveszi a püspökét.

Néhány példát is mondok. A bazilikában minden oszlopnak más a színe, mint ahogyan az ízlések is különböznek. Van ugyan szembemiséző oltár, de nem látszik rajta, hogy valóban egy oltárról van szó, azután nincs igazi ambó, hanem csak egy kis felolvasó állvány van. Van egy olyan szószék, amit a püspök csak egyszer-kétszer használ egy évben. Tehát mindezt át kell gondolnunk.

Azután nincs a bazilikában egy igazi keresztelő kápolna.

Mindezt, a liturgikus funkciókat figyelembe véve, újra kell gondolnunk, azért, hogy Isten népét segítséget kapjon a keresztény életben, az Isten igéjének hallgatása által, a püspök által vezetett szentmisén való részvétel által.

Ezek azok a lényeges dolgok, amelyeket meg kellene valósítani a bazilikában, hogy visszaadjuk Isten népének azokat a nagyobb jelentőségű jeleket, amelyek értük vannak és hozzájuk szólnak.

Bérczessy András