Megújulás a szeretetben – Az MKPK körlevele


 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus közeledtével napjaink meghatározó problémáit áttekintő körlevet adott ki 2019. november 13-án.

 A dokumentumban a püspökök testülete korunk négy jelentős társadalmi kérdését – a népesedési krízist, a nevelés-oktatás helyzetét, a szegénység problémáját és a népmozgások által felvetett kérdéseket – tekinti át és segíteni szeretnének abban, hogy a hit fényében lássuk korunk sokszor bonyolult valóságait. Az MKPK a körlevélben leírtakkal igyekszik irányt mutatni a kiemelt társadalmi problémák helyes kezelésében.

 „Krisztus örömhíre képes arra, hogy megújítsa, Isten akarata szerint emberségesebbé tegye a társadalmat.(…) A hit cselekvésre indít, sürget, hogy az igazságra épülő szeretet társadalmi méretekben is valósuljon meg: a kultúra, a gazdaság, a tudományok a politika, a média, a sport, a környezetvédelem területén.(…)Az előttünk álló esztendőben, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson kérjük a Szentlelket, hogy Krisztus által újuljon meg a hitünk, Krisztusból éljen a reményünk és Krisztussal tudjunk szeretni!”

 

A körlevél a katolikus.hu honlapon olvasható.

 

 

Budapest, 2019. november 13.

 

 

 

MKPK Titkársága