Tavaly év végére készült el a kenderesi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Liliom Óvoda épületének felújítása. Ennek során építészetileg, gépészetileg történt korszerűsítés, nyílászárókat cseréltek, a homlokzat és a tető is megújult és szigetelték a pincét. A pályázati forrásból a régi, elhasználódott iskolabútorok és informatikai eszközök cseréjére is volt lehetőség.
A több mint 400 millió forintos beruházás elkészülte után az intézmény vezetője köszönő levelet intézett a fenntartóhoz, Ternyák Csaba egri érsekhez. Ebben megköszönték a dolgozók, a szülők és a diákok nevében a felújítást. Az érintettek hozzájárulásával közöljük a levelet.
„A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Liliom Óvoda tanulói és dolgozói nevében köszönetünket szeretném kifejezni Önnek mindazért a munkáért, melynek eredményeképpen megújultak iskolánk épületei és a templomunk.
Iskolánk két nehéz tanéven van túl, hiszen nem volt könnyű a felújítás miatt ideiglenes tantermekbe kényszerülni, alkalmazkodni a helyzethez, és mégis a megfelelő színvonalon tanítani, nevelni. A pedagógusok, a gyerekek és a szülők is megértették, hogy mennyire fontos ez a felújítás. De megérte ez a kellemetlenség, imáink meghallgatásra találtak, kívül-belül látványosan megújultak épületeink. Hála van a szívünkben, hogy a környék legszebb, legjobban felszerelt iskolájában taníthatjuk és nevelhetjük a gyerekeket. A gyerekek is érzik, hogy a felújítás miattuk történt, az iskola minden szegletére nagyon vigyáznak.
A Jóisten ajándékaként karácsonyra befejeződtek a munkálatok templomunkban is, így lelki napunkon az iskolamisét már a csodálatosan felújított templomban celebrálta diákjainknak Attila atya. Hálát adunk Istennek azért az ajándékért, hogy mi lehettünk az elsők között, akik részt vettünk a szentmisén és a közös imádságban.
Istennek legyen hála, Kenderesen megvalósultak Reményik Sándor költő sorai „Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát!”
A mellékelt fotókon látható mosolygó gyermekarcokkal szeretnénk még egyszer megköszönni Érsek Úr közreműködését ebben az óriási feladatban, és a Jóisten áldását kérjük további főpásztori munkájára.”
Nagyné Lenge Margit igazgató
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események