(A képre kattintva galéria nyílik.)
1960-ban modern stílusban, de a középkori templomokra jellemző módon helyben található anyagokból, helyi mesterek munkájával, helyi összefogással épült a Cserépváraljai Munkás Szent József tiszteletére szentelt római katolikus templom, melyet a felújítást követően Ternyák Csaba egri érsek áldott meg május 1-én.
A főpásztort a szentmise elején Szekeresné Becsei Anita, az egyházközség világi elnöke köszöntötte, aki reményét fejezte ki, hogy a templom felújításával valódi közösség formálódik a településen.
Prédikációjában Ternyák érsek a munka jelentőségéről, az ember számára tartást adó jellegéről beszélt. Isten munkatársai vagyunk, mindannyiunk munkája, feladata egy lehetőség, hogy az Úr teremtő művét folytassuk. A szenvedés, verejtékezés mellett a munka felszabadít, örömet ad, kiegyensúlyozottá tesz és kiteljesít bennünket. Jézus a Szűzanyától és Szent Józseftől tanulta meg mások szolgálatát. Példa ő mindannyiunk számára, hogy mi is mások szolgálatára végezzük feladatainkat.
Valószínűleg ez az egyik utolsó magyar templom, amely még a tridenti liturgiának megfelelő, falhoz simuló oltárral épült, és az egyik utolsó, ahol a pap még manapság is a hívőknek háttal misézik. A munkálatok során tetőcsere, teljes villamossági felújítás, csapadékvíz-elvezetés, akadálymentesítés, az ablakokon és ajtókon üvegcsere történt, a torony külső falazatának valamint a harangoknak a mechanikai és esztétikai felújítása és automatizálása is megtörtént.
A szentmise végén Lipcsák János plébános örömét fejezte ki, hogy az egyházközség olyan hívekből áll, akik mindig lelkesen veszik ki a részüket a feladatokból és köszönetet mondott a főpásztornak a jelenlétéért.
Tállai András, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a kormány fontos feladatának tartja, hogy a kis falvakban is felújítsák az Isten házát, a templomot, hiszen sok helyen ez az egyetlen közösségi tér, ami összefogja, megtartja az embereket.
A közös ünneplés a himnuszok eléneklésével és szeretetvendégséggel zárult.
Szöveg: Pap Ildikó
Fotó: Balogh Ferenc
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |