Borsodi településeken áldott meg megújult templomokat Ternyák Csaba érsek április 3-án. Elsőként Rátkára látogatott, ahol a külsőleg felújított, Szent Anna tiszteletére szentelt templomban mutatott be szentmisét.
Szentbeszédében a főpásztor emlékeztetett, a nagyböjti időszak jó alkalom számunkra, hogy összeszedjük magunkat, hogy befelé forduljunk, hogy bűnbánatot tartsunk és megújítsuk életünket. Mint mondta, a mai ünnep Rátkán is ezt üzeni. A templom kívülről megújult és mindenki ünneplőbe öltöztött. E mellett azonban fontos a belső megújulásunk is - fogalmazott.
Hogy történik ez a megújulás? Bűnbánatban történik, mert bizony be kell vallanunk, el kell ismernünk, hogy mindannyian bűnösök vagyunk – mutatott rá Ternyák érsek. Ahogy Szent Jakab apostol levelében olvassuk, még az igaz is naponta hétszer vétkezik. Mi, akik igazak szeretnénk lenni, beismerjük, hogy úton vagyunk. Gyengék vagyunk, sokszor elbotlunk, szükségünk van a megújulásra – húzta alá a főpásztor.
Menj, de többé ne vétkezzél –idézte Jézus házasságtörő asszonynak mondott szavait az érsek, kiemelve, hogy Jézus Krisztusnak ez a csodálatos, felszabadító üzenete az, amivel az egész emberiségre egy új világ köszöntött. Nem vagyunk többé bűneink foglyai, mert Jézus felszabadított bennünket. Ha rátekintünk, ha tőle kérünk bocsánatot, akkor még a legnagyobb bűnre is van bocsánat, és lehetőségünk van az újrakezdésre – húzta alá a főpásztor, aki beszédében a szentgyónás és az Eucharisztia vételének fontosságára is felhívta a figyelmet.
A szentmise végén Tircsi Richárd a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője olvasta fel Soltész Miklós köszöntőjét. Az államtitkár leveléből kiderült, a templomkülső felújításához adott anyagi támogatás mellé a jövőben további harminc millió forinttal járul hozzá az állam az épületbelső rendbetételére.
Az izsófalvi Lourdesi Szűzanya tiszteletére szentelt kápolnán, szintén külső felújítási munkálatokat végeztek. A délutáni szentmisére érkező főpásztort nagy szeretettel fogadták a helyiek. A polgármesteri köszöntő után pedig itt is megáldotta Ternyák érsek a híveket és az épület falait.
Az ünnepi szentmise különlegességét adta, hogy mivel a helyi katolikus és református közösség szoros kapcsolatot ápol, így protestáns hívek is szép számmal kapcsolódtak be az ünnepi liturgiába.
Federics Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események