A Don Bosco nővérek egri közössége, a szalézi munkatárs szülők és animátorok egy játékos programra várták a gyermekeket a maklári Szent István Általános Iskolába október 31-én este, megmutatva Mindenszentek ünnepe kapcsán, hogy lehet szórakozni Isten megbántása nélkül is – ahogy Bosco Szent János is tanítja.
Carolina Costabile nővér a megnyitó percek alatt arról beszélt a családoknak, milyen fontos, hogy a szentekre példaként tekintsünk, de saját életünket a mai modern korban éljük meg és legyünk egyediek, hiszen Isten nem fénymásolatnak teremtett minket.
A szentek nyomában járva mi magunk is lehetünk szentek. Fontos ezt már a gyermekeknek is megtanítani. A program ezután egy vetélkedővel folytatódott, ahol csapatokban állomásokon keresztül ismerkedhettek meg a családok a szentekkel.
A programon a négy szerzetesnővér mellett jelen volt még Bakos Tamás plébános is.
Ezután az est csúcspontja a tombola volt, amit agapé követett. A közös dicsőítő dalokat Tóth Péter kazincbarcikai szalézi szerzetes vezette.
A családok a közös éneklés után imádsággal zárták az idei Mindenszentek fesztivált, amely már hagyománnyá vált a maklári iskolában.
Szendrey Márton egri animátor, az este egyik szervezője bízik benne, hogy jövőre is sok családot tudnak majd megszólítani: „Nagyon jól éreztem magam. Jó volt látni a családokat, hogy ilyen tevékenyen részt vettek a programokon, az izgalmat és a felhőtlen örömöt a tombolánál, illetve bansoknál, vagyis táncoknál. Úgy érzem sikerült a családias Szalézi hangulatot beépíteni az estébe. Remélem jövőre még több családot tudunk vendégül látni, és együtt ünnepelni Mindenszentek előestéjén.”
Domán Vivien
kép: Jakab Zsuzsanna
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események