Mustármagnyi hit és erő hegyeket mozgathat

img_7894_54960177048_o

A Mustármag Ifjúsági Vezetőképzőt végzett, valamint a nyári Római Ifjúsági Világtalálkozón részt vett fiatalok számára mutatott be szentmisét Lóczi Tamás, az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa november 29-én az egri Ciszterci templomban.

img_7846_54960176793_o

Köszöntőjében Vizi János ifjúsági referens elmondta, hogy egyre több olyan fiatal van, aki az ifjúságpasztorációban szeretne kortársai között tevékenykedni. Ezek a fiatalok egy két éves képzés keretében havonta két hétvégén sajátították el azokat az ismereteket, fejlesztették készségeiket, amelyeket a gyakorlatban is életre váltottak. A képzés elvégzéséről oklevél tanúskodik.

img_7879_54960250559_o

A szentmisét bemutató Lóczi Tamás spirituális prédikációjának elején az apró mustármag erejének kontrasztjáról beszélt. A hívő embereknek olyannak kell lenniük, akik hordozzák és ki tudják bontakoztatni, meg tudják valósítani a mustármag képességeit. Arra biztatta a fiatalokat, bármilyen területen kezdik meg közösségépítő tevékenységüket, bátran menjenek az emberek közé, és hirdessék Isten üzenetét. Ahhoz, hogy hitelesen közvetíthessék Őt, szükség van élő Isten-kapcsolatra, szentáldozásra, szentségekhez járulásra, szentségimádásra. A római utótalálkozó résztvevőihez szólva felidézett néhány emlékezetes pillanatot, valamint rámutatott, hogy komoly üzenete van, hogy a szentévben vettek részt ezen a találkozón.

img_7844_54960002896_o

Azt a lelkesedést, amit ott átéltek, sugározzák a környezetükben, munkahelyen, iskolában, családban, mert küldetésük mindenkihez szól. A szentmise olvasmánya Dániel könyvéből vett részlettel, a világ végével kapcsolatos szörnyekről szólt. A spirituális arra hívta fel a figyelmet, hogy a vadállatokat nem kint kell keresnünk, hanem saját magunkban. A közömbösség, bátortalanság, szorongás, félelmek, aggodalmak tönkre tudják tenni az életünket. Az örömhír arról szól, hogy ezek a „vadállatok” nem léteznek, ezeket mi teremtjük, de Jézus segítségével felül tudunk emelkedni ezek lehúzó örvényéből. A fiatalok küldetése arról szól, hogy ezt a látásmódot továbbadják a környezetükben.

img_7973_54960250994_o

A szentmise végén a spirituális átadta a Ternyák Csaba egri érsek által kiállított oklevelet a vezetőképzőt végzett fiataloknak.

img_7848_54959111582_o

A szentmise zenei szolgálatát a Chords ének- és zenekar látta el.

img_8005_54959111287_o

Balogh Emese Emma elmondta, nagyon hasznos volt számára a képzés, ahol új embereket ismert meg, feltöltődött és rengeteget tanult mások nézőpontjából, világlátásából. Tudását arra szeretné felhasználni, hogy biztasson másokat is, bátran nyissák meg szívüket a jó Isten felé és vallják meg hitüket.

img_7900_54959111942_o_cr

Bögös Dániel küldetésének középpontjában az a bizonyosság áll, hogy Jézus vágyik a velünk való kapcsolatra. Elmondta, bármilyen nehézség van az életben, Ő hatalmas támaszt ad nekünk, aktív kapcsolatban akar velünk lenni, hatalmas szeretettel tölt el bennünket. Dani szívügye, hogy ezt továbbadja minél több fiatalnak.

A római utótalálkozón résztvevő fiatalok a nap folyamán felidézték élményeiket, összefoglalót hallottak Leó pápa beszédeiből, amelyet kiscsoportban feldolgoztak, így újabb megerősítést kaptak hitben és lelkesedésben. A napot kötetlen beszélgetéssel és a Bazilika tornyából városnézéssel zárták.

Pap Ildikó

Kép: Balogh Ferenc

A Szent István Televízió híradása az eseményről: