„Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.”
„Ne félj, csak higgy!” Szent Imre Vándorkehely Komplex Művészeti Verseny döntője volt Tenken.
A tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskola a 2018/19-es tanévben is meghirdette a fenti versenyét a KaPI és az Egri Főegyházmegye támogatásával. 10 iskola érezte úgy, hogy részt kíván venni ezen a nem kevés munkával járó, de nagyon egyedi, szép és összetett megmérettetésen. A levelezős fordulókon a karácsonyhoz illetve húsvéthoz kapcsolódtunk. Többek között családokról szóló versírás, adventi naptárkészítés, tojásfestés, húsvéti népszokásokat idéző videofilm készítése szerepelt a feladatok között. A döntőn 6 csapat vett részt, melynél pünkösd ünnepéhez érkeztünk. Először az általunk kiküldött két zenemű felhasználásával családi jelenetet - ünnepet kellett bemutatni a csapatoknak. A második részhez a katolikus egyházi élet ismerete adta az alapot. Kiegészült a helyi döntő egy kiállítással, mely a levelezős feladatok munkáiból állt össze, illetve az elkészült videók megtekintésére is volt lehetőség. Mindhárom fordulóban igen magas szinten teljesítettek a csapatok. Az egész verseny vezérfonalát érsek úr által meghirdetett „Család, légy, ami Isten tervei szerint vagy!” mottó adta ,de az előző években is mindig témáinkban a meghirdetett igékhez kapcsolódtunk.
A verseny zsűrije: KaPI igazgatóhelyettese, EKIF munkatársa, Szent István Televízió és Rádió munkatársa, Hevesi Zeneiskola vezetője, Harmónia AMI művészeti vezetője, iskolánk plébánosa a következőképpen döntött a produkciók alapján
szerepelt még: Bolyai János Katolikus Általános Iskola - Szerencs, Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda - Tiszafüred, Szent Imre Katolikus Általános Iskola - Tenk
Köszönetet mondunk a következő kiadóknak, akik a könyvjutalmakkal hozzájárultak a díjazásához, emelve így is a döntő – elismerés színvonalát: Szent István Társulat, Könyvtárellátó Nonprofit Kft., Harmat Kiadó, Móra Könyvkiadó
Reméljük a következő tanévben még több katolikus iskola bekapcsolódik versenyünkbe, a kiírására szeptemberben kerül sor. Tapasztalataink alapján a következő évtől a döntőn nyújtott teljesítményhez részben hozzászámítjuk majd a levelezős forduló eredményeit is. Gratulálunk minden részt vett iskolának és köszönjük munkájukat.
Vargáné Forgács Anna
igazgató
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események