1993-ban került ismét a Főegyházmegye fenntartásába a Deák Ferenc úti Általános Iskola, mely sokáig 5. számú iskola néven, majd Deák Ferenc Általános Iskolaként működött.2009-ben kapta vissza az intézmény a Szent Imre nevet, melyet 1929-től, alapításától évtizedeken át viselt. A Jó Pásztor Óvodával egyesített intézmény 2017-től a Kossuth Lajos utcai épülettel kibővült, így több mint 700 diák tartozik hozzá.
A 25 éves évfordulóról egész hetes programsorozaton emlékeztek meg. November 8-án, csütörtökön ünnepi műsor keretében köszönték meg a fenntartónak, jelenlegi és korábbi dolgozóknak, diákoknak az elmúlt időszak lehetőségeit, eredményeit.
Az ünnepségen bemutatkoztak az intézmény tehetséges diákjai, énekkel, zenével, verssel és tánccal.
Valkó Viktor igazgató beszédében kiemelte: Jézus Krisztus itt van az iskola falai között, s a munkatársakkal közösen azért dolgoznak, hogy az intézményből kikerülő gyermekek Istent, hazájukat és embertársaikat szerető jó emberek legyenek.
Ternyák Csaba egri érsek, az intézmény fenntartója köszöntőjében Archimédesz gondolatát idézte: „adjatok nekem egy fix pontot és én kimozdítom helyéről a világot!”. A főpásztor hangsúlyozta: végigkíséri az ember életét a fix pont keresése. Mi Jézus Krisztus személyében találjuk meg ezt, hozzá igazítjuk életünket, ő adja meg a keresett biztonságot. A katolikus egyház iskolaszervező, oktató munkájának, az új generációk nevelésének is Jézus Krisztus a középpontja, s a személyes egyéni életünkben is ő a biztos pont, benne találjuk üdvösségünket.
Ahogy ő Emberfiának nevezte magát, mi is Emberfia vagyunk, Isten gyermekeiként, s a diákokat is erre kell vezetnünk, s így a gyermekekből a remények szerint az Egyház hasznos tagjai, papjai, családapák, családanyák lesznek majd. A főpásztor beszéde végén Isten bőséges áldását kérte az itt dolgozókra és tanulókra.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események