Immáron 14. alkalommal került megrendezésre, a Nemzeti Kateketikai Kongresszus, „Isten Fiának hitében élek” mottóval 2024. október 16-18. között. A nagyívű rendezvénynek idén az esztergomi Szent Adalbert Központ adott otthont. A kongresszusra a határon innen és túl élő magyarság katekétái voltak hivatalosak, egyházmegyénként 10 fős delegációkban.
A Kongresszus témája a kérügma és a kérügmatikus látásmód hitoktatásban történő megvalósulása volt. A témakifejtés szempontjából a neves előadók alapvetésnek tekintették, hogy a katekéta személyiségének kell napról-napra a kérügmatikus létmód alapján megújulnia, hiszen csak így tudjuk hitelesen közvetíteni Krisztust a világban. Ez napi feladatot jelent, hiszen, ahogyan felidéztük Bíró püspök atya korábbi szavait: „a nemhívők Bibliája mi magunk vagyunk”
Az Igehirdetést kreatív misszióként értelmezve szükségünk van evangéliumi bölcsességre, készségre az új iránt, bátor kezdeményező képesség mellett Krisztushoz való hűségre és az imádság és a cselekvés dinamikus egységére, hiszen ahogyan Udvardy érsek úr mondta: „küldöttnek kell lennünk, nem pedig postásnak.”
Isten Fiának hitében élve katekéta létünk minden pillanatát át kell, hogy járja a „húsvéti átvonulás”. Csak így tudjuk alázattal és felelősséggel megélni, hogy valóban Isten Fia küld bennünket a világba. Csak így tudjuk a felismerésből fakadó elkötelezettséggel válaszolni erre a küldésre: „Itt vagyok, Uram, ismerek, szeretlek és követlek Téged.”
Főegyházmegyei Kateketikai Konzultációs Iroda
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események