A Nagycsütörtöki esti szentmisével kezdődik a szent három nap, amikor az utolsó vacsorára emlékezünk, melyen az Eucharisztiát és a papság rendjét alapította meg Jézus. A Dicsőség után elnémul az orgona, „Rómába mennek” a harangok, drámai csend lesz.

Az egri bazilikában Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét. Szentbeszédében elmondta: Jézus számára nyilvánvaló volt,  hogy földi életének utolsó időszakát tölti, ezért különleges volt az utolsó vacsora. A tanítványok később is pontosan fel tudták idézni minden mozzanatát, szavát. Azért is, mert a húsvéti vacsora követte a jámbor zsidók rituális vacsorájának mozzanatait, melyen az egyiptomi kivonulása emlékeztek. Vacsora közben minden családfő felidézte, hogyan szabadította meg Isten a választott népet a fogságból.

A tanítványok azonban megtapasztaltak olyan elemeket is, melyek túlmutattak a hagyományos rítuson. Az első és legfontosabb az Eucharisztia alapítása, melyre minden szentmisén emlékezünk. Felajánlotta testét és vérét a kenyér és a bor formájában, hogy lelki étel  és ital legyen számunkra. Elővételezte azt, ami másnap a kereszten  történik vele: áldozattá válik, véres valósággal, szenvedéssel és halállal. Az áldozatot ezen az estén végérvényesen összekötötte a szeretet különleges, emlékezetes gesztusával, a lábmosással. Mintha egy szolga lenne, megmosta tanítványai lábát, ezzel emlékeztetve mindenkit arra, hogy nincs igazi szeretet áldozat nélkül. Szeretet híján az áldozat felsőbbrendűséget, lenézést, gőgöt hordozna, kilátástalanság, önsajnálat kifejeződése lehet.

Ennek az estének harmadik újdonsága, hogy nem csak a múltra, a kivonulásra emlékezik, hanem elővételezi a jövőt, ami a kereszten történik. Már itt feláldozza magát kenyér és bor formájában.

Csak pénteken válik nyilvánvalóvá, hogy a lábmosás, az Eucharisztia és a kereszt milyen szorosan összetartoznak. Ezután a tanítványok minden alkalommal emlékezni fognak,hogy a test és a vér odaadása szeretetből történt. A jövő, a nagypénteki keresztáldozat kapcsán eszünkbe kell jutnia örök jövőnknek is, hiszen az Eucharisztia az örök élet kenyere, melyben nagy titkok részesei lehetünk, ezért hitünk kimeríthetetlen forrása.

Az utolsó vacsorán érdemes a tanítványok reakcióit is megvizsgálni. A tanítványok lábának mosása annyira szokatlan és váratlan volt, hogy Péter tiltakozni kezdett. Amikor azonban végre megértette, hogy ez a szeretet gesztusa, a közösség kifejezése, akkor azt kérte, hogy ne csak a lábát, hanem a fejét és a kezét is mossa meg a  Mester. Elgondolkodtató a másik tanítvány, Júdás, aki nem tiltakozott. Hagyta, hogy azt tegye vele Jézus, mint a többiekkel, úgy tett, mintha még mindig közéjük tartozna.  Pedig a sátán a szívében már felébresztette a gondolatot, hogy árulja el Jézust. A lábmosás egy prófétai gesztus, ugyanakkor példa is Jézus követőinek.  Jézus azt is mondta: szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek benneteket. Ha Jézus tanítványai követik őt  alázatban, akkor lesznek hitelesek a világ előtt. Minden szentmisében az utolsó vacsorára emlékezünk, jelenvalóvá válik áldozata az idők végezetéig. Mi, akik vele táplálkozunk, egyre inkább hasonlóvá akarunk válni hozzá, míg el nem jutunk oda, amit Szent Pál fogalmazott: Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.

A szentbeszéd után a főpásztor az utolsó vacsora eseményeire emlékezve Jézushoz hasonlóan megmosta 12 férfi lábát. A szentmise ezúttal áldás nélkül ért véget, az Oltáriszentséget az őrzőhelyére vitték, amelyet az oltárfosztás követett. Az imádságos est virrasztással folytatódott.