„Noé bárkája” vallási program - Interjú a kreditszerző programok felelőseivel

 

2024-ben a büntetés-végrehajtásban elzárásukat töltők számára bevezették a kreditrendszert, amelynek lényegi elem, hogy kreditszerző programok segítségével a résztvevő fogvatartottak kreditekpontokra tehetnek szert, amelyekkel jobb besorolásba kerülhetnek, ezáltal nagyobb kedvezményekhez juthatnak. A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben a börtönlelkészi feladatokat 2023 óta ellátó Mészáros Ferenc atya, a vallási program felelőse mesélt az általa kezdeményezett egyedi programról.

Beszélgetésünk előzménye, hogy a magyar büntetés-végrehajtási szervezet a fogvatartottak hatékonyabb reintegrációja érdekében a korábbi rezsim helyett a kategóriákba sorolásra tért át. A kategória-rendszer lényegi eleme az elítéltek motivációjának fejlesztése a kategóriák közötti átjárhatóság megteremtésével.

Már a második sorozata indul a „Noé bárkája” névre keresztelt vallási kreditszerző programnak. Honnan jött az ötlet, hogy más tematikák mellett, a valláshoz is kapcsolódjon kreditszerzési lehetőség?

Az ötlet tőlem származik, és a korábbi lelkipásztori tapasztalataimra alapozva, tavaly – amikor a kreditszerző programok elkezdődtek a jogszabályi változások nyomán – azzal a szándékkal indítottam el az első sorozatot, hogy a vallási dolgok iránt nyitott fogvatartottakkal együtt gondoljuk végig, honnan is van a világ, honnan van az élet, az ember, hol van a helyünk a világban, mi is az életünk igazi célja, és hogyan is tudjuk ezt a célt elérni.

Igazán emelkedett didaktikus célok ezek. Módszertanilag hogyan épül fel a program?

A program tizenöt alkalomra lebontott tematikája gyakorlatilag ezt a kérdéskört járja körül. A kb. egy órás alkalmak az ismeretátadáson túl, természetesen jó alkalmat adnak a beszélgetésekre, az igazi együttgondolkodásra a 15 fogvatartott között.

Ha jól értem, akkor ezek az alkalmak nyitottak, azaz nemcsak a vallásos fogvatartottak „gondolkodhatnak együtt” az élet nagy kérdéseiről? Mások is beférnek a bárkába…

Célzottan nemcsak a vallásos, imaalkalmakra folyamatosan járó fogvatartottak bevonása volt a cél, hanem olyan börtönlakók megszólítása is, akik pusztán csak érdeklődnek és megfelelő nyitottsággal állnak az adott kérdések felé. A bárka elnevezés is erre a tágasságra utal, ahova sokan beférnek, ahol sokféle ember sokféle véleménye elfér egymás mellett. És így valamennyi fogvatartott bevonható, hiszen egyrészt semmiféle vallásos, vagy kifejezetten keresztény előképzettséget, meglévő ismeretet nem igényel a programban való részvétel, másfelől – a filozófus Blaise Pascal gondolata után szabadon – a szív érveit is megpróbáljuk összeszedni az ész érvei mellé.

És miként kapcsolódnak össze ezek a vallási, filozófiai reflexiók a reintegrációs célokkal?

A program célja természetesen a fogvatartottak reintegrációja az alapvető vallási értékek megismerése és saját életbe történő beépítése által. Azt pedig számos tematikus kutatás alátámasztja, hogy a fogvatartottak közt végzett bármiféle reintegrációs tevékenység legeredményesebb területe a vallási reintegráció. Nem pusztán egyszerű gyakorlatokat kívánunk tehát végezni, hanem a fogvatartottaknak a világról, embertársaikról és önmagukról alkotott képét és viszonyulásait igyekszünk mindenféle vallási reintegrációs programon keresztül a jó irányba terelgetni, az életüknek igyekszünk egy merőben új alapot adni.

Pavlics Tamás bv. fhdgy., intézeti sajtóreferens