„A padsorokba való visszaszokás is könnyebb, ha közben az új barátságok, közös emlékek élményeit idézhetik fel a hittanosok. Ez is szóba került az ünnepélyes tanszermegáldással egybekötött szentmisét követően Nyékládházán és Emődön szeptember 10-én, mert az idei nyár minden hónapjára jutott valamilyen, lelki gazdagodást nyújtó program fiataljaink számára.
Júniusban a legszorgalmasabb ministránsok – a homrogdiakkal együtt-, jutalomképpen négy napot töltöttek Jászszentandráson. Az odaúton megálltunk a Hanyi-kápolnánál, ahol misét tartott Gábor atya és Zoltán atya. A mindennapi misehallgatás lelki ajándékai mellett sok idő jutott játékra, strandolásra.
(A képre kattintva galéria nyílik!)
Júliusban a plébánia adott helyet a Szentjánosbogár Ifjúsági Lelki Napok rendezvényeinek. Szerte az országból 130 fiatal töltött el egy hetet Emődön és 40 család vállalta, hogy „házibogár”-ként szállást, és étkezést biztosít számukra. A táborozó fiatalok visszajelzése szerint példaértékű összefogást és vendégszeretetet tapasztaltak. Az eltelt egy hét alatt mindenki gazdagodhatott Isten- és felebaráti szeretetben.
(A képre kattintva galéria nyílik!)
Augusztus első felében tartottuk, a már hagyománnyá váló hittanos napközis táborunkat. Mottóként Szent Pál Filippiekhez írt leveléből választottunk egy mondatot: „Örüljetek az Úrban!”. Az egy hétig tartó, lelki feltöltődést segítő, közösségépítő táborunkban 120 gyermek vett részt, óvodástól középiskolás korig. Programunkban tábori mise, gyalogtúra, akadályversenyek, ügyességi versenyek szerepeltek. A tábor legizgalmasabb napja csütörtök délután volt. A kézműves foglalkozások után a szülők meghallgatták a héten tanult énekeket, és együtt imádkozták a Rózsafüzért a gyerekekkel. A füzér szemeit egy-egy héliummal telt lufi jelezte. A lufi-füzért az imádság végén felengedtük a magasba. Ezen az estén lehetőség volt arra, hogy a gyerekek sátrakban éjszakázzanak a plébániakertben. Este bátorságpróbát, elemlámpás betűkeresést tartottunk. Felemelő lelki élményt jelentett az éjszakai templomlátogatás és közös imádkozás. Isten házában az örökmécsesen kívül, csak a gyerekek karján lévő karkötő világított. Pénteken zártuk a tábort játékkal, közös imádsággal, melyben hálát adtunk Istennek a lelki gazdagodásért és a vidám együttlétért. Köszönjük a Főegyházmegye, az Önkormányzat és a hívők nagylelkű támogatását, adományát, amellyel hozzájárultak a programok lebonyolításához” – írta Stefánné Cserjési Katalin hitoktató.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események