Országszerte 4500, az Egri Főegyházmegyében 1200 család kap ilyen adományt. A „Zöldellő kertek” program keretében tovább folytatódik az öngondoskodást segítő akció.
Szemerkélő esőben gyülekeztek május 13-án Pétervásárán a plébánia karitász központjánál azok, akik jogosultak a segítségre, ezen a napon összesen 11 településen kaptak növényeket a rászorulók. Mint a helyszínen megtudhattuk, a Karitász szerepe megváltozott a járványhelyzetben, de tovább folytatják a hagyományos programokat is.
A rendkívüli időszakban az önkéntesek szerepe is más, a fiatalabbakat várják a segítségre, s remélhetőleg így ez a korosztály is aktívabban bekapcsolódik majd a munkába. Zagyva Richárd, a Magyar Katolikus Karitász igazgatóhelyettese kiemelte: a „Zöldellő kertek” program keretében megkérik a családokat, hogy kiskertjeiket kezdjék el művelni, termeljék meg maguknak a konyhára valót. Ehhez segítséget is kapnak, márciusban vetőmagot, most pedig zöldségpalántákat. Azután később is ellátogatnak a támogatottakhoz, megnézik, hogyan művelik kertjeiket, milyen lett a termés, hogyan boldogulnak.
2012-ben kezdődött mindez, s a tapasztalatok szerint jól működik, az öngondoskodás mellett hasznos elfoglaltságot is jelent. Árvai Ferenc atya, a Főegyházmegyei Karitász Központ igazgatója a kezdetekre visszaemlékezve úgy fogalmazott: a több mint nyolc éve született gondolat tulajdonképpen az őseink hagyományának továbbéltetése. Egy válság utáni időszakban kezdték el ezt a munkát, azzal a céllal, hogy ne csak segélyt adjanak, hanem öngondoskodásra is neveljék a rászorulókat.
Sokan megtapasztalták azóta, hogy ez a takarékosság mellett öröm, hasznos elfoglaltság is. Ebben az időszakban mintegy húszezer palánta kerül a családokhoz és sok helyen látszik, hogy a gyerekeket is bevonják a közös munkába. Az Egri Főegyházmegye eddig közel 25 millió forinttal támogatta az idei krízisalapból a családokat.
Fehér Róbert, Pétervására plébánosa elmondta: innen, a Szent Márton Karitász Központból 11 településre jut az adományból. Ebben a térségben is nagyon nagy szükség van a segítségre.
A Katolikus Karitásznak a Főegyházmegye támogatása mellett fontos bevételi forrása az adó 1 százalék. A felajánlást a Karitászt Támogató Alapítvány (adószám: 19666275-1-43) javára lehet megtenni. További részletek: www.karitasz.hu
Bérczessy András
fotó: Szent István Rádió
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események