„Párbeszéd az emberért” – fórum, könyvbemutató és kiállítás az Érseki Palotában

A koronavírus-járvány miatt az  eredetileg tervezettől egy évvel később szervezték meg azt a programot, melyen Platthy Iván nyugalmazott címzetes egyházügyi államtitkár „Párbeszéd az emberért, emlékeim az egyházakról és a társadalomról” című könyvét mutatták be, s megnyitották néhai Platthy György pécsi festőművész kamarakiállítását az Egri Érseki Palotában.

Buda Péter, az Egri Érseki Papnevelő Intézet rektora, a fórum moderátora ismertette a szerző, sokszáz éves felvidéki nemesi család sarja életútját. A pálya egyik fontos állomása volt 1989-ben az Állami Egyházügyi Hivatal jogutód nélküli megszüntetése, ami után  az állam és az egyházak kapcsolatát biztosító minisztériumi egység megszervezését kapta feladatul Platthy Iván.

A „Párbeszéd az emberért” című könyv két részből áll: az első egy elbeszélés, személyes történetek arról, hogyan élte meg a szerző a rendszerváltozás idejét és az azt követő évtizedet egyházügyi államtitkárként, a másik pedig dokumentumgyűjtemény, amelyből jól megismerhető ez a korszak. Elhangzott: az állam és az Egyház is szolgálatra hivatott, csak úgy érdemes dolgozni, ha a munka középpontjában az ember áll.

Ez volt mindig is az én ars poetica-ám, ahogy itt is elhangzott – nyomatékosította Platthy Iván. Mindegy, hogy én pedagógus vagyok, vagy a közigazgatásban dolgozom, ha én nem szolgálok, hanem felhasználom azt a pozíciót, a hatalmat önös érdekből, akkor nem igaz, hogy akármikor is tiszta lelkiismerettel tudnék lefeküdni – fejtette ki. Mert én azt tanultam, szüleimtől, őseimtől is, hogy mindig csak a szolgálatban lehet gondolkodni. Hogy ez tetszik-e a politikának, vagy nem, az engem soha nem érdekelt –szögezte le a szerző. Könyve anyagának legnagyobb részét az ezt követő 10 év adja – vallja a szerző, aki azt is elárulta, Ternyák Csaba egri érsekkel mintegy 30 éve van kapcsolata a főpásztorral.

 Az egri érsek elmondta: közös munkájuk során a kilencvenes évek elején számos fontos feladatuk volt korábbi megbízatásai, római szolgálata és püspökkari tevékenysége kapcsán. Mint elhangzott, mérföldkő volt az 1997-ben született Vatikáni megállapodás, konkordátum, mely az állam és a katolikus egyház viszonyát rendezte, s hatással volt a többi felekezetre is.

Platthy Iván 1999-ben nyugállományba vonult, de azóta is aktív, tanácsadóként, szervezőként. Beszélgetés-sorozatot készít „Párbeszéd az emberért” címmel, mely az internet különféle fórumain érhető el.

A program egyúttal Platthy Iván édesapja, Platthy György kamarakiállításának megnyitója volt, Hernádfői Csaba, az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont vezetője ismertette az alkotó életútját. A művész az 1950-es években 3 évig Egerben tanított, szerette a várost. Több mint 50 tárlaton láthatta már a közönség a festményeket. Ternyák érsek örömét fejezte ki, hogy ezek a munkák most Egerben láthatóak. Platthy Iván elmondta még, a meghívón látható alkotás személyes öröksége, édesapja végakarata nyomán.

Az „Egri látkép” című alkotást azonban évekkel ezelőtt ideajándékozta, mert úgy tartja, itt van méltó helye. A kép egy különleges vízió,  a város templomainak színes sokaságát foglalja egybe.

Debnár Ádám, Bérczessy András