Polgármesterek találkozója az Érseki Palotában

(A képre kattintva Lénárt Márton fotóiból készült galériát tekinthet meg!)

Harmadik alkalommal hívta közös gondolkodásra Dr. Ternyák Csaba érsek azon települések polgármestereit, amelyeken az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási- nevelési intézmény található. Köszöntőjében a főpásztor rámutatott, hogy a katolikus egyház célja, hogy megismertesse a fiatalokkal Istent és az emberek szolgálatára nevelje őket.

„Nagy szükség lenne olyan emberekre, akik az élet minden területén, így köztisztviselőként, egészségügyi dolgozóként vagy akár pedagógusként elkötelezett módon szolgálatnak tekintik tisztségeiket. Több, mint 10 éve imádkozunk az egyházmegyében papi és szerzetesi hivatásokért, de lassan már ember hivatásokért kell imádkoznunk, mert egyre kevesebben vannak, akik mások szolgálatába akarják állítani az életüket. A hitbeli neveléssel együtt a szolgálat szépségét is meg kell mutatnunk a fiataloknak. ” – mondta Ternyák érsek.

Kérdésünkre Mirkóczki Ádám polgármester elmondta, hogy örül annak, hogy óvoda, általános iskola és középiskola mellett az egri egyetem is a katolikus egyház fenntartásában és működtetésében nyitja meg kapuit szeptember 1-én. „Én azt tapasztalom, hogy az oktatás világában az a sok-sok nehézség, ami állami, alapítványi vagy adott esetben önkormányzati fenntartású intézmények esetében fennáll, azt az egyház, így adott esetben az Egri Főegyházmegye sokkal hatékonyabban és sokkal jobban kezeli. Gondolok itt a napi működésre, a humánerőforrás megtartásra és az oktatás-nevelés színvonalára. Ha rajtam múlna én az oktatás-nevelés, sőt még a szociális terület egyre nagyobb szeletét is rábíznám a katolikus egyházra. Nemcsak napi tapasztalat, hanem azt mondhatom, hogy ezer éves tapasztalat, hogy sokkal gondosabb gazdája a katolikus egyház ezeknek az intézményeknek.”

A 2021/22-es tanévtől a tibolddaróci általános iskola, a hangonyi valamint a járdánházi óvoda került a főegyházmegye fenntartásába, ezzel 56-ra emelkedett a katolikus köznevelési intézmények száma. Jelenleg 14 településen zajlik óvodák tervezése, 5 intézmény – Egerben a Servita utcában, Szerencsen, Fegyverneken, Karcagon és Boconádon – a kivitelezés szakaszában van, a körömi iskola építése pedig engedélyezési eljárás alatt áll.

Az Érseki Palota megtekintését követően a polgármesterek találkozója kötetlen beszélgetéssel, szeretetvendégséggel zárult.

Pap Ildikó