Hagyományosan minden évben meghívja Ternyák Csaba egri érsek azon települések polgármestereit egy találkozóra, ahol az Egri Főegyházmegye fenntartásában működik oktatási intézmény. 2022. augusztus 23-án mintegy negyven településvezető vett részt a programon.
A főpásztor köszöntőjében elmondta, fontos ez a találkozó, mert erősíti a kapcsolatokat és alkalmat ad arra, hogy személyesen egyeztessenek az intézmények kapcsán felmerülő kérdésekről.
Ez egy különleges alkalom, Szent István kiráy ünnepe után megerősödtünk attól az elkötelezettségtől, amit szent királyunk példája adott. A főpásztor köszöntötte a jelenlévő Várszegi Asztrikot, aki 27 esztendőn át volt pannonhalmi főapát, s elmondta: Szent István idején alapított a bencés kolostori iskola a később létrehozott katolikus iskolák ősképe.
A főpásztor elmondta még: 2010 óta nem a tulajdon szemlélete dominál az intézményfenntartásban, a szülők és a település szándékai, a gyermekek érdekei jelentik a legfontosabb szempontot. Az önkormányzatok partnerek, azegyüttműködés gyümölcsöző. Hozzátette még: az iskolák mellett az óvodaépítési program is fontos, több mint húsz ilyen településen folyik most építkezés.
Farkas Ferenc, Jászapáti polgármestere a Szent István Televízió kérdésére elmondta: a városban alsó és középfokon is működik főegyházmegyei fenntartású intézmény, s ez érezteti hatását a város kulturális életében és hitéletében.
A találkozó szeretetvendégséggel, beszélgetéssel zárult.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események