Régi hagyomány, hogy polgármesterekkel találkozik Ternyák Csaba egri érsek augusztus végén. Azon települések vezetőit hívják a találkozókra, ahol az Egri Főegyházmegye fenntartásában működnek oktatási-nevelési intézmények.
Lóczi Tamás, az Egri Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva: a kötetlen együttlét célja, hogy legyen lehetőség megbeszélni, milyen módon tudjuk szolgálni a reánkbízottakat. A jövő tanév mottójához kapcsolódva – „Krisztus a jövő!” – elmondta, Ferenc pápa látogatásának jelmondata jegyében továbbra is keresztény nemzeti értékekre alapozott oktató és nevelő munka folyik az iskolákban.
Ternyák Csaba egri érsek úgy fogalmazott: minden esztendőben Szent István király ünnepéhez közel szervezik a találkozót, kifejezve az ezer éves múlthoz való kötődést. Rámutatott: ez az elkötelezettség nem múltbarévedés, ellenkezőleg: feladatot jelent, hogy a jövőre szegezzük a tekintetünket, s azt az irányt, amit szent királyunk megszabott, továbbvigyük. A főpásztor elmondta még: nagyon hálás a településvezetőknek, a pedagógusoknak és a szülőknek, hogy az egyházmegyére bízták az intézményeket és a gyermekeket. Hozzátette: munkatársaival elkötelezett amellett, hogy ezt a szolgálatot továbbra is felelősséggel továbbvigyék, együttműködve minden érintettel.
A tapasztalatok szerint egy település életére komoly hatással van, ha egyházi iskola működik ott. Óriási lelki többletet jelent ez – mondta el Sváb Antal, Szikszó polgármestere a Szent István Televízió kérdésére, hozzátéve, komplex intézményt tart fenn az egyházmegye a településen, ez a helybenmaradást is segíti, s a kulturális életet is gazdagítja.
2023. szeptemberétől egy újabb településen vállal fenntartói feladatokat az Egri Főegyházmegye. Üveges Attila, Szögliget polgármestere úgy fogalmazott: érlelődött egy ideje a döntés, hogy az alapítványi iskola a főegyházmegyéhez kerüljön, a fejlődés lehetőségét látják ebben a többségében katolikus településen.
Az Egri Főegyházmegye fenntartásában 57 oktatási-nevelési intézmény működik, mintegy 100 feladatellátási helyen.
Bérczessy András
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események