Az idei évben rekordszámú, 217 darab Betlehem készült az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont Betlehem készítő pályázatára. Az alkotások különböző méretben változatos technikával készültek, egészen óvodás kortól a felnőtt kategóriáig számos mű érkezett.
Hernádfői Csaba igazgató elmondta: már az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont indulása, vagyis 2016 óta megszervezik ezt a pályázatot, és évről évre egyre népszerűbb, egyre kidogozottabb, kreatív alkotások érkeznek be, a zsűrinek is egyre nehezebb a dolga. Immár hagyomány, hogy advent harmadik, vagyis az öröm vasárnapján hirdetik ki a pályázat díjazottjait. A gyertyagyújtást követően a műveket Czibere Zsolt, az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium Gimnázium és Kollégium iskolalelkésze áldotta meg, az intézmény diákjainak műsora után.
A Betlehem készítő pályázatra érkezett alkotásokat az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont aulájában láthatja a közönség 2024. február 2-ig.
I. helyezett: Arany János Kollégium program 0. évfolyam diákjai,
Törökszentmiklós, Bercsényi Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda
II. helyezett: Felső osztályos rajzszakkör, Szent Imre Katolikus Általános Iskola és
Jó Pásztor Óvoda, Eger
III. helyezett: Vácz Gergő 6. osztályos tanuló Nagykörű, Petrovay György Katolikus
Általános Iskola
„Felnőtt kategória” díj: Nyitott Kerámia Műhely, Eger
Domán Vivien
kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |