2016. óta minden ősszel szervez véradást a Szent István Rádió és Televízió „Tégy jót!” mottóval. Idén szeptember 18-án tartották az eseményt, a szokásos helyszínen, az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban.
A véradásra a szerkesztőség munkatársai, az egyházi dolgozók mellett a város lakóit is meghívták. Vállalta az önzetlen segítségnyújtást Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok, az Egri Vízilabdaklub ügyvezető elnöke, aki a Szent István Televíziónak elmondta: az egészség, a sport iránt elkötelezett emberként tudja, milyen fontos segíteni embertársainkon ilyen módon, hiszen az emberi vért semmi sem pótolhatja a gyógyászatban.
Kvaszinger Jenő, a Szent István Rádió és Televízió műszakivezető-helyettese azt mondta, tizenötödik alkalommal tartja karját tű alá, s az apró kellemetlenséget feledteti a tudat, hogy jót cselekszik, különösen ezért esik jól, amikor megkapja az SMS-t, hogy vérét felhasználták beteg emberek gyógyításra.
Minden időszakban szükség van arra, hogy a vérkészletek szintje megfelelő legyen – tudatta Orosz Tímea, a Magyar Vöröskereszt Területi szervezetének véradásszervezője, hozzátéve: a nyári szabadságolások után ez különösen fontos.
A Szent István Rádió és Televízió programján 65-en jelentkeztek véradásra, ilyen nagy számra évek óta nem volt példa. A véradóknak hagyományosan ajándékcsomaggal köszönte meg a szerkesztőség áldozatvállalásukat.
Az esemény a Magyar Vöröskereszt és a Területi Vérellátó segítségével, az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont támogatásával valósult meg.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események