2021. május 20-án 17 órától tartották meg a történelmi egyházak vezetőinek részvételével az ökumenikus imaalkalmát a miskolci avasi református templomban, mely januárban a járvány miatt elmaradt.
Hangó István református lelkész köszöntötte a jelenlévőket, Dr. Ternyák Csaba egri érseket, Dr. Orosz Atanáz görögkatolikus püspököt, Dr. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspököt és Barna Sándor egyházkerületi főjegyző, református püspökhelyettest, valamint a belvárosi ökumenikus kör papjait és lelkészeit.
A lelkipásztor rámutatott, az egyház születésének napjára, Pünkösdre készülve a közös üzenet az lehet a világ számára egy nehéz időszakban, melynek a vége felé közeledünk a reménység szerint, hogy mi a jövendőt Jézus Krisztusban látjuk.
„Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek” (Jn 15, 5–9) – ez volt az idei ökumenikus imahét mottója, a lelkipásztorok ehhez kapcsolódva fogalmazták meg gondolataikat.
Ternyák Csaba egri érsek tanításában elmondta: januárban sajnáltuk, hogy elmaradt az együttlét, most annál nagyobb örömmel vagyunk együtt, mégha kevesebben is. Az a cél, hogy közösen tanúságot tegyünk hitünkről. Nagyon sok közös van a mi hitünkben: együtt hisszük a Szentháromságot, Jézus Krisztus istenségét és emberségét, együtt tudjuk imádkozni az apostoli hitvallást és még sorolhatnánk, mennyi minden köt össze bennünket, keresztényeket. Sokkal több minden köt össze, mint ami elválaszt! Nagy értékként tekintünk közös kincsünkre, a Bibliára, mely hitünk egyik forrása. Egymás értékeit is meg tudjuk becsülni, fontosak ezek számunkra. A János evangéliumából felolvasott részlet kapcsán a főpásztor személyes emléket idézett fel. Mint mondta, Gyökössy Endre János evangéliumáról szóló kommentárja nagy hatással volt rá, papságra készülvén sokat forgatta, s annyira tetszett, hogy legépelte a szöveget, melyet azóta is őriz és ide is elhozott, s meg is mutatta a jelenlévőknek.
Gyökössy Endre református lelkészként, pszichológusként közös kincsünk. A napi evangélium fő gondolatához kapcsolódva – „maradjatok énbennem” – a jézusi felszólítás misztikus értelmezésről szólt Ternyák érsek. Úgy fogalmazott: az ő lényegében, életében és igéjében maradunk.
A közvetlenebb magyarázat egy barát kitartását, a gyöngébb ragaszkodását az erősebbhez, a jó házasságban a férfi és a nő egymást támogató szeretetét jelenti.
A közös szándék, amit egymásban szeretnénk erősíteni: maradjunk meg mindannyian Krisztusban, tartsunk ki mellette, sajátos üzenetet hordoz számunkra ez. Fontos, hogy együtt legyünk, közösen tanúságot tegyünk keresztény hitünkről, egységünkről. Nem nyugodhatunk bele, hogy a keresztények szétszakítottsága botrány legyen a világ szemében és Krisztus osztatlan köntöse sok darabra szakad, ebben mindannyian bűnösök vagyunk. De mindannyian szeretnénk megújulni, s a szeretetben újra egymásra találni. Ragaszkodunk saját hagyományainkhoz, de nem akarjuk, hogy bárki kompromisszum miatt megváltozzon, hanem tudjuk, hogy Isten ajándéka lesz, ha egységben lehetünk.
Az evangéliumban szerepel a kifejezés „gyümölcsöt teremjünk”. Az egész nagy közösség javára kell tenni. Sík Sándor Ments meg Uram című versében írja: „A virágtalan, gyümölcstelen ágtól, / A meddőségtől, lanyhaságtól, / A naptalan és esőtelen égtől: / Ments meg Uram a szürkeségtől!”
Gyökössy Endre haszontalanságnak nevezi ezt, feltéve a kérdést: van-e valami értelme, hogy mi kereszténynek nevezzük magunkat? Az érsek kiemelte: ha megmaradunk Krisztusban, nem vagyunk haszontalanok, hitünk ugyanis túlmutat a világ céljain és lehetőségein, az örök jövőt, a feltámadást hisszük. Ez képessé tesz bennünket, hogy a legnagyobb nehézségeken is úrrá legyünk. A Teremtés Könyvében arról olvasunk, hogy a földnek gyümölcsfákat kell teremniük, melyek gyümölcsöket hoznak. Az állatok és az emberek is ezt a parancsot kapták és Isten számon kéri a gyümölcsöt! A terméketlen szőlőt, fát kivágják. Isten nem kér gyümölcsöt anélkül, hogy ne adna meg a hozzá mindent, ami szükséges! Az embernek el kell ismernie, hogy a gyümölcs Isten műve, adománya. Maga Krisztus is alávetette magát a gyümölcshozás törvényének, s így minden követőjére érvényes ez. „Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők”. A Szentírás nagyon sok helyen utal erre és a gyümölcs ilyen jelentésére. Pünkösdre készülve ezért tekintünk bizalommal Krisztusra, s kinyilvánítjuk, hogy benne akarunk maradni, s meg akarjuk hozni a lélek gyümölcseit. A tiltott gyümölcs tette rosszrahajlóvá az ember természetét, azóta van bennünk kettősség. De Isten nem akarja elpusztítani az embert emiatt, hanem egy másik utat mutatott. Megváltja és újjáteremti a régit, még jobbá teszi. Nem a világ pusztulásának vagyunk prófétái, hanem arra a napra várunk, amikor a Trónon ülő megszólal: újjáteremtek mindent. Isten kezébe tesszük ezért a bűneinket, hogy azok boldog vétekké legyenek. Isten irgalmas jóságából bűneink szerezték meg nekünk a megváltást. A mi kereszténységünk üzenete a világnak, hogy nincs veszve semmi! Amit az ő kezébe helyezünk, jobbá lesz, a halálból így lesz élet. Egyedül ő képes arra, hogy újra összeforrasszon bennünket, s így minden jobb lesz. Ezért dicsérjük őt, ez a kereszténység közös üzenete a világnak: amíg élünk, van lehetőség megújulni, felébredni. Mai imádságunk közös feladatot ad nekünk, hogy megmutassuk, egyek vagyunk, testvérek vagyunk, akik Benne akarunk maradni és így akarunk bőséges gyümölcsöt hozni - zárta tanítását Ternyák Csaba egri érsek.
A jelenlévők közösen elmondták az apostoli hitvallást és imádkoztak a Krisztus-hívők egységéért.
Az eseményen a járványhelyzet miatt korlátozott számban lehettek résztvevők, a hívek a Szent István Rádió élő adásán és a Szent István Televízió Youtube csatornáján kapcsolódhattak be a közös imádságba.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízó - Federics Róbert, Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események