Rákóczisok a Szüreti futónapon
Iskolánk életében szeptemberben már hagyományosan fontos sportesemény lett a Szüreti futónap. Évről évre örömmel nevezzük tanulóinkat erre a versenyre, amely nemcsak a sportolásról és a megmérettetésről szól, hanem a közös élményekről és a közösség erejéről is.Idén különösen népes rákóczis csapat képviselte iskolánkat: összesen 76 tanulónk állt rajthoz. A versenyzők között minden korosztály vállalkozott a futásra: a 7 év alatti gyerekektől egészen a felnőttekig minden korcsoportban szurkolhattunk rákóczis indulóknak.
A rajtot követően hamar megtelt élettel a versenypálya. A futók lelkesen és elszántan küzdöttek a minél jobb helyezésekért, miközben a pálya szélén maradt társaik, tanítójuk és szüleik, nagyszüleik hangos biztatással segítették őket. Taps, kiáltások és lelkes szurkolás kísérte a versenyzőket a cél felé. Jó volt látni, hogy azok is részesei voltak a közös sikernek, akik ezúttal nem futottak.

A szép eredmények sem maradtak el. A kisebbek között Gyöngy Hanna Mónika 2. c, Fehér Gyula Bendegúz 3. a és Lengyel Emma 3. c osztályos tanuló bronzérmet szerzett. A nagyobbak mezőnyében Ákos Borbála (7. c) a dobogó 2., Huncsik Henrietta (8. a) pedig a 3. fokára állt fel. A fiúk sem maradtak le: Szerdahelyi Gergő (8. a) elsőként szakíthatta át a célszalagot, osztálytársa Kovács Áron pedig második helyen futott a célba.
A rákóczisok között azonban nemcsak a diákok képviseltették magukat. A futók között ott volt Gulyás Emese néni és Soltész-Kecskés Lilla néni, akik szintén vállalták a kihívást. Így ezen a napon a sport valóban minden korosztályt összekötött. A Szüreti futónap ismét megmutatta, hogy a verseny nem csupán a dobogóról és a helyezésekről szól. Legalább ennyire fontos az a lelkesedés, kitartás és összetartás, amely végig kísérte a rákóczis csapatot. Minden induló tett azért, hogy ez a nap emlékezetes legyen.

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek a kitartó helytálláshoz és az eredményekhez! Büszkék vagyunk minden futónkra és szurkolónkra, akik ezen a napon együtt képviselték iskolánkat. A futócipőket pedig nem tesszük messzire: jövőre újra találkozunk a Szüreti futónapon, ugyanilyen lelkesedéssel és lendülettel!
Tanévindító Labdarúgó Fesztivál
2026. szeptember 28-án került megrendezésre első alkalommal az MLSZ Heves Vármegyei Igazgatóság Tanévindító Labdarúgó Fesztiválja. Nagy örömünkre iskolánk is meghívást kapott az eseményre, melyen 7-8. évfolyamos tanulók mérkőzhettek meg egymással. Rajtunk kívül az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gyöngyösi Kálváriaparti Sport és Általános Iskola, Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola, Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium csapatai vettek részt a fesztiválon.

A mérkőzések 20 percig tartottak és végig a fair play jegyében folytak. Rákóczis csapatunk végig magabiztos játékkal, mindössze 1 gólt kapva, mind a 4 mérkőzésén diadalmaskodott. Így teljesen megérdemelten nyertük meg a tanévindító fesztivált. A torna legjobb játékosa is tőlünk került ki, Berecz Dominik személyében. Nyereményünk az érmeken, oklevélen és egy labdán felül, hogy lehetőségünk nyílt megtekinteni a Magyarország – Litvánia U21-es válogatott mérkőzést Budapesten, mely a gyerekeknek hatalmas élmény volt.

A csapat tagjai: Berecz Dominik, Szignárovits Endre, Ostoróczki Bánk, Nagy Levente, Barna Jenő, Szén Zalán, Tóth Milán, Herczeg Hunor, Szabó Mátyás, Kardos-Kiss Sándor
Kosler Gabriella, Márkus Máté
beküldött hír
| HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |