Szabó József, az egri Szeminárium spirituálisa tartott előadást kedden, 2022. március 8-án a Máramarosi Főesperesség papjainak lelkinapján a Nagybányai Szentháromság Plébánián. Az eseményen jelen volt Schönberger Jenő megyés püspök, aki köszöntötte a vendéget és a résztvevő lelkipásztorokat, majd bevezette a nap témáját, egy olyan téma – mondta a főpásztor – amelyet sajnos nem lehet elvonatkoztatni lelkipásztori hivatásunktól.
Szabó József spirituális az LMBTQ mozgalomról beszélt, különböző keresztény megközelítési formában.
Előbb filozófiai alapjait vizsgálta meg, majd démonológiai szempontból is elemezte. Végül a szabadkőművességgel is kapcsolatba hozta az előadó ezt a világnézetet. Sokan nem latnak benne semmi rosszat, azt mondják, hogy egy bizonyos kisebbségi csoportnak az érdekképviseleti szervezetéről van szó. Igazából ateista – materialista - okkult világnézet, nem csak egy ideológia. Különbséget kell tenni a nemi identitás problémákkal küszködő személyek és az LMBTQ mint mozgalom között. Mi a mozgalom ellen irányulunk, mert nem engedi gyógyítani azokat, akik őszintén keresők. Az ellen irányul az egyház, ami a teremtés rendjével szembesül, ami a biológiai és a társadalmi szerepet teljesen szétválasztja egymástól. Az identitás relativizálásának a tanúi vagyunk társadalmunkban, biológiai nemtől függetlenül valaki eldöntheti saját nemét. És ha valaki ezt nem fogadja el, diszkriminációnak számít. XVI. Benedek pápa állítása szerint, ez a tolerancia diktatúrája. A gender minden vallás fölött áll - ezt ma már nyíltan kimondják. Ellentmond a keresztény antropológiának.
Sok minden a francia felvilágosodással kezdődött, ahol a ráció és az ész diktál. Az egyénnek az érdeke felülkerekedik a közösség javán, és ezt tiszteletben kell tartani.
Az LMBTQ a szentségi házasságot egy akadálynak, egy elnyomási formának tartja, dekonstrukcióról beszél, mindent le kell építeni, majd egy teljesen újat kell építeni, ami nem kell megfeleljen semmilyen rendszernek.
Az embert elszakítja identitásától, Istentől, nincsenek fogódzópontok. Az új világnézet szerint, az ember teremti önmagát.
Démonológiai alapjai is vannak. Sokan vannak – klerikusok is – akik nem fogadják el a gonosz létét, mások megszépítik a jelenséget. Léteznek természeti erők, természetfölötti erők – ez Isten hatalma, és vannak az okkult erők (preternaturalis) - angyalok, démonok. A gonosz az identitást támadja, megmondja, hogy a Messiás hogyan legyen Messiás. Megalázza az embert. Ez történik az LMBTQ mozgalom esetében is. A papi identitás kríziseknél is ez mutatkozik meg.
Az előadás utolsó részében Szabó József az 1717-ben megjelent szabadkőművesség szerepét mutatta be az LMBTQ mozgalom kialakulásában. Egy humanista szervezetről van szó, amely az emberi összetartozást és testvériességet promoválja, de Isten nélkül.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események