(A képre kattintva galéria nyílik!)
Pénteken színes programokkal folytatódott a 40. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat. Délelőtt a helyi víztározóhoz zarándokoltak el a résztvevők, ahol a papi hivatásról és az MKPK családreferens püspökeként a családról elmélkedett a fiatalokkal személyes hangvételű tanúságtételében Marton Zsolt váci megyéspüspök. Az elhangzottakat a különböző közösségek által tartott műhelyfoglalkozásokon és kiscsoportos beszélgetéseken mélyíthették el a táborlakók. Délután Antal Alexa TORG nővér és László Attila énekes tanúságtételét hallgathatták meg. Az esti szentmisét Roska Péter pápai káplán, a Budapest-Újpesti Szent József plébánia plébánosa celebrálta.
Roska Péter homíliájában arról a kérdésről elmélkedett, hogy megfelelően keressük-e azt, mire is hív minket a jó Isten és vajon ki is a hivatásom központja? Vajon az-e a hivatáskeresésünk központi vezérfonala, hogy „Itt vagyok Uram, engem küldj!” Hiszen a keresésben az a legfontosabb, hogy ott legyen a jó Isten. A hivatás, azt jelenti, hogy valaki elhív minket és mi válaszolunk erre az elhívásra. A lényege nem az, hogy mitől leszek boldog, hanem hogy Kitől leszek boldog. Hozzáfűzte: az életünk egy dialógus, végigtáncoljuk az élet táncát, de sosem mindegy, hogy Kivel járjuk végig a táncot…Istennel kell együttműködjünk és engednünk, hogy vezesse a lábainkat, vezethesse ezt a táncot. Ő az, akitől minden közösség származik. Isten szeretetét megismerni minden értelmet meghalad. Jézus arra hív minket, hogy kövessük Őt, ahova Ő kívánja. Mert Krisztus mindig olyan helyre hív, ahol az emberek bennem Vele fognak találkozni. Ez a hivatásunk lényege: a Jézussal való harmónia. Változó világunkban az egyetlen biztos pont: Jézus. Aki személyesen nekünk szegezi a kérdést: Harmóniában vagy Velem? –kérdi tőlem is személyesen a Megváltó.
Majd Roska Péter atya személyes hivatásáról beszélt. Bíró László püspök javaslatára hozta létre missziós bentlakásos iskoláját, ahol az Isten valóban jelen van. Hiszen a fiatalságnak szüksége van egy detox-ra, mert nem tud megérkezni önmagához és Krisztushoz. Fontos kilépni a világból és valóban Vele lenni. A hivatásnál nem csak az lényeges, hogy meghalljam a hívást, hanem, hogy döntsünk is mellette. Hivatásunk középpontja Isten. Vajon vállaljuk azt a mindennapi életünkben, hogy Jézushoz tartozunk, vagy csak egy részlete az életünknek?
A pénteki program egy különleges laser showal és a kispapok által vezetett szentségimádással zárult.
Szöveg: Domán Vivien
Kép: Balogh Ferenc
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események