Az 1982 óta, minden év júliusának harmadik hetében megrendezett Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatot a ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve az ismert okok miatt idén nem tartjuk meg – olvasható az Egerszalóki levélben.
2021. július 15-18. között naponta közzétesznek egy-egy rövid videót a Szent István Televízió Youtube csatornáján és Facebook oldalán Szalóki üzenetek 2021 címmel. A család témaköréhez kapcsolódóan Kerényi Lajos atya, Pindroch Csaba színművész, Gável András zenész és a Bozsik házaspár: Bozsikné Szemes Otília és Bozsik Zoltán rövid tanúságtételeit nézhetik meg az érdeklődők. Jövőre pedig, minden reményünk szerint, újból találkozhatunk személyesen is Egerszalókon – írja levelében Kerényi Lajos atya, a lelkigyakorlat vezetője.
Vizi János atya, az egri Főegyházmegye ifjúsági referense a Szent István Rádiónak úgy fogalmazott: jelképesen tudunk csak üzeneteket eljuttatni a fiatalok számára, mivel a személyes találkozás most nem valósulhat meg. Az online megoldások nem pótolják a találkozót, de mégis fontos, hogy kapcsolat maradjon. Fontos lépés, hogy ifjúságpasztorációs régiók alakultak Ternyák Csaba egri érsek szándékára és feladatunk ezt tartalommal megtölteni – tette hozzá a lelkipásztor.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események