Személyi és szervezeti változások az Egri Főegyházmegyében 2024. augusztus 1-től

IMG_8506_cr2

Ternyák Csaba érsek 2024. augusztus 1-i hatállyal érvénybe lépő személyi és szervezeti változásokról döntött az Egri Főegyházmegyében:

MÁNDY ZOLTÁN PÁL horti plébános saját kérésére, egészségi állapotára tekintettel nyugállományba került.
POLYÁK JÓZSEF kenézlői plébános egészségi állapotára tekintettel nyugállományba került.
POLGÁRI FERENC boldogkőváraljai plébános egészségi állapotára tekintettel nyugállományba került.
DR. BARSI JÁNOS egercsehi plébániai kormányzó nyugállományba került.
KORMOS CSABA gesztelyi plébános saját kérésére egy év betegszabadságot kapott és a nyékládházi plébániára költözik.

DR. DOLHAI LAJOS az Egri Hittudományi Főiskola rektori, és egyéb feladatai érintetlenül hagyásával felmentést kapott az Érseki Papnevelő Intézet vezetése alól.
VÍZI JÁNOS Eger Belvárosi káplánt kineveztem az Érseki Papnevelő Intézet rektorának, aki június 5-én már kinevezést kapott az Eger Szent Bernát (Borgia Szent Ferenc) lelkészség templomigazgatói, és a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium iskolalelkészi feladataira ifjúsági referensi feladatainak érintetlenül hagyásával.

DR. MEDVEGY JÁNOS mezőkövesdi plébánosi és esperesi megbízatása alól felmentésre került és Hort plébániára kapott plébánosi kinevezést.
DR. NOVÁK ISTVÁN jászberényi plébános megbízatása alól felmentésre került és Mezőkövesd Szent László plébániára kapott plébánosi kinevezést.
SOÓS TAMÁS jászalsószentgyörgyi plébánosi és esperesi megbízatása alól felmentésre került és Jászberény Jézus Neve plébániára kapott plébánosi kinevezést.
BARANYÁK BÉLA csernelyi plébánosi megbízatása alól felmentésre került és Boldogkőváralja plébániára kapott plébánosi kinevezést.
DOMBI FERENC CSABA recski plébániai kormányzói megbízatása alól felmentést kapott és Gesztely plébániára kapott plébánosi kinevezést.
VARGA PÁL a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium spirituálisa besenyőtelki plébánosi és esperesi megbízatása alól felmentésre került és Egercsehi plébániára kapott plébániai kormányzói kinevezést, szemináriumi helyben lakással.

KOVÁCS JÓZSEF KRISZTIÁN Eger Belváros Főplébánia kápláni megbízatása alól felmentést kapott és Jászalsószentgyörgyön lett plébániai kormányzó.
RIZ ATTILA sárospataki kápláni megbízatása alól felmentést kapott és Recsken lett plébániai kormányzó.
VADÁSZI LÁSZLÓ a debreceni „Missio ad Gentes” közösség lelkésze ezen megbízatásából felmentést kapott és Besenyőtelken lett plébániai kormányzó.
PIETRO TREVISAN mezőkövesdi kápláni feladatai alól felmentést kapott és a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegyében a „Missio ad Gentes” közösség lelkipásztora lett.

PÉTER VILMOS miskolci kápláni feladatai alól felmentést kapott és Rómában a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként a Gregoriana Egyetemen folytat tanulmányokat.

GYARMATI VALENTIN újmisés Jászberény Főplébániára,
KUBIK ZSOLT újmisés Mezőkövesd Szent László plébániára,
LESTÁL BALÁZS újmisés Jászárokszállás plébániára,
MUHARI MÁTÉ újmisés Eger Jézus Szíve plébániára,
NOVÁK LAJOS újmisés Sárospatak plébániára,
ADOLFO ENRIQUE PARRA MOLINA újmisés Ózd plébániára,
SZEDMÁK ZOLTÁN újmisés Miskolc Mindszent plébániára kapott kápláni kinevezést.

SOLTÉSZ ÁDÁM jászberényi kápláni feladatai alól felmentést kapott és Sárospatak plébániára,
MICHELE GERVASONI sátoraljaújhelyi kápláni feladatai alól felmentést kapott és Eger Belváros főplébániára,
NAGY FERENC jászárokszállási kápláni feladatai alól felmentést kapott és Sátoraljaújhely főplébániára,
CARLOS SIRER MELIS gyöngyösi kápláni feladatai alól felmentést kapott és Mezőkövesd Szent László plébániára,
HOLLÓ GÁBOR miskolci kápláni feladatai alól felmentést kapott és Eger Belváros főplébániára,
PINTÉR BÁLINT szerencsi kápláni feladatai alól felmentést kapott és Miskolc Szent Anna plébániára,
MAROSI BALÁZS miskolci kápláni feladatai alól felmentést kapott és Szerencs plébániára,
DRAHOS DÁVID egri kápláni feladatai alól felmentést kapott és Miskolc Diósgyőr plébániára,
BARTA MÁRTON ISTVÁN gyöngyösi kápláni feladatai alól felmentést kapott és Miskolc Mindszent plébániára,
HÁGEN PÁL TAMÁS jászapáti kápláni feladatai alól felmentést kapott és Gyöngyös Felsőváros plébániára,
THIAGO JACKSON PINHEIRO COSTA miskolci kápláni feladatai alól felmentést kapott, és Jászapáti plébániára kapott kápláni kinevezést.

BERECZKEI MIKLÓS sárospataki plébános eddigi feladatainak megtartásával megbízást kapott Kenézlő és Zalkod plébániák és Viss filia oldallagos ellátására.
MISCHINGER FERENC ózdi plébános eddigi feladatainak megtartásával megbízást kapott Csernely és Csokvaomány plébániák, Lénárddaróc és Bükkmogyorósd filiák oldallagos ellátására.

TÖRÖK LÁSZLÓ plébános a Mezőkövesdi Esperesi Kerületbe,
KOCSIS SÁNDOR plébános a Jászapáti Esperesi Kerületbe,
PAPLER PÁL JÁNOS plébános a Füzesabonyi Esperesi Kerületbe kapott esperesi kinevezést.

A Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium iskolalelkészi szolgálata Miskolc Szent Anna Plébániától Miskolc Mindszent Plébániához lett átcsatolva.

RIGÓ JENŐ SJ a jezsuita tartományfőnök előterjesztésére felmentést kapott Miskolc Avas Dél plébánia vezetése alól.
KORONKAI ZOLTÁN SJ Miskolc Avas Dél plébániára kapott plébánosi kinevezést.