Szent István király tiszteletére emeltek szobrot Halmajon, a katolikus templom melletti téren. Az ünnepélyes megáldás augusztus 20-án volt.
Varga Béla plébános a Szent István Televízió kérdésére válaszolva elmondta: az államalapító személye az Istenhez találásban jó példa a mai ember számára. Hozzátette: van egy út, melyre ráállított bennünket Szent István, s ha hibát követtünk el, visszatérhetünk. Így vissza kell térnünk Krisztushoz.
Ünnepi beszédében Tóth József polgármester elmondta, a 2001-ben, ugyanezen a helyen állított Szent István szobor műkőből készült. E helyett szeretett volna egy a műemlék templomhoz méltóbbat az önkormányzat és a lehetőségek bővülésével ez végül létre is jöhetett, ma már a dombóvári Varga Béla alkotta gránit szobor ékesíti a teret.
A beszédet követően Tóth József polgármester és Varga Béla plébános közösen leplezték le az alkotást, amelyet ezután Ternyák Csaba egri érsek megáldott.
A főpásztor a szobor megáldását megelőzően szentmisét mutatott be az ünneplők előtt. Beszédében rámutatott, azon egyházközségek számára, amelyek annak idején Szent István oltalmába helyezték templomukat, különösen nagy ünnep a mai.
A halmaji híveknek Szent István király így egy kicsit többet jelent, mert az ősök őt választották, az ő nyomdokaiban akartak járni, nemcsak nemzetként, országként, a főegyházmegye részeként, melyet a szent király alapított, hanem úgy is, mint egyházközség és mint egyes emberek.
Ternyák Csaba hangsúlyozta továbbá, Szent István egy szép, gazdag országot adott nekünk, a kereszténységben pedig olyan irányt mutatott számunkra, amely az Örök hazába vezet el bennünket.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események