Vidám hangulatban telt a törökszentmiklósi katolikus plébániai közösség családjai és fiataljai számára a február 10-én, szombaton megrendezett találkozó, melynek témája a szentek élete köré épült.
A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnáziumban megrendezett programot ft. Bordás Péter plébános atya nyitotta meg, aki imájában emlékeztette a családokat, hogy volt, amikor maga Jézus is részt vett mulatságon, méghozzá egy menyegzőn a galileai Kánában. Kétségtelen, hogy a szentmise keresztény életünk és közösségünk középpontja, „csúcsa és forrása”, azonban fontos, hogy közösségi életünk más területekre is kiterjedjen. Isten országának építése, a keresztény közösség létrehozása Jézus életének és működésének fontos célja volt, mely az élet minden területét átöleli. A találkozónk egyik célja éppen ezért az volt, hogy a közösség tagjai (ez esetben elsősorban családjai) minél jobban megismerjék egymást. Bár a különféle betegségek nehezítették a találkozó megszervezését, mégis több, mint 50-en sikerült részt vegyünk ezen az eseményen. A fiatalok körében Szűz Mária, Keresztelő Szent János, Szent Erzsébet és Szent Ágnes voltak a legnépszerűbbek, akiket jelmezeikkel igyekeztek is hitelesen ábrázolni.
A rendezvényen a családtagok több csoportba lettek kisorsolva, melyek aztán kvíz-játékokkal, rejtvényekkel és sportversenyekkel tették próbára ügyességüket. A sprotversenyekre a küzdőszellem mellett a hangulat is a tetőfokára hágott. Az ilyenkor szokásos hagyományos étel, a fánk sem maradt el a tea és az üdítők, illetve az egyéb finomságok mellett. A falatozás után egy kis levezető rész következett, mely során a résztvevők ízelítőt kaphattak a moldvai néptáncokból is. Néhány alapvető tánclépés betanulása után egy közös tánccal fejeztük be a „viadalt”. Az ezt követő rövid eredményhirdetés után egy közös imával zártuk le a találkozót. Reméljük, hogy ez a rövid együtt töltött idő egy lépéssel közelebb hozott minket – a közösség tagjait – egymáshoz, illetve abban is bizakodunk, hogy még sok ilyen alkalomra lesz lehetőségünk, egyházközségünk minél teljesebb körében.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események