Szentségekre fel!

Az Agapé Kiadó gondozásában Szentségekre fel! címmel jelent meg Füleczki István atya új könyve. Első írása 2019 karácsonyán került kiadásra Az Igaz kirakatpere – Jézus pere az Írások szerint címmel. A Szentségekre fel! című könyv hitoktatóknak és lelkipásztoroknak egyaránt ajánlott, akik szentségi felkészítőket tartanak. Az írás a katekézist tartó személyeken kívül segítséget kíván nyújtani a tanulóknak is, akik az első szentáldozásra vagy a bérmálkozásra készülnek. Végül, de természetesen nem utolsó sorban a szülőknek és nagyszülőknek, a család minden tagjának, akik segítik a gyermekeket a felkészülés folyamatában, hiszen a hitoktatás bölcsője mindig a család közössége. A könyv szerkezetét tekintve, egy elméleti megközelítés után, gyakorlati részek következnek, majd a tanulást segítő kérdéseket és alapvető hittanismerteket is felfedezhetjük a kötetben. Továbbá a két korcsoport számára egy-egy lelkitükör is íródott a szentgyónás felkészüléséhez. Mindezek után pedig egy gazdag, csoportokba szedett játékgyűjteményt találunk, rövid, pontos leírásokkal, amelyek a hittanórák előtt vagy után segíthetnek építeni a közösséget, de hasznosak lehetnek a hittantáborokban és a családi összejövetelek alkalmával is. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évében örömmel és nagy lendülettel vehetjük kezünkbe ezt a könyvet, és ez után már nem marad más feladatunk, mint: Szentségekre fel! A könyv megvásárolható az Agapé Kiadó honlapján (http://agape.hu/termek.php?id_termek=756) és a keresztény könyvesboltokban.

Forrás: Agapé Kiadó