Így készültek a Don Bosco Nővérek Egerben az örökfogadalomtételre

  DSC_1491 

Szentségimádással egybekötött virrasztással készültek a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye közösségének tagjai szerzetesnővérük, Nagy Ágnes örökfogadalmára Egerben. Az imádságon részt vett Antonella Franchini FMA nővér, a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye tartományfőnöknője, Palmira De Fortunati FMA nővér, korábbi tartományfőnöknő, valamint Ágnes nővér családja és az egri szalézi oratórium tagjai - szülők és fiatalok -  is.

DSC_0076

A gitáros énekekkel egybekötött elmélkedés középpontjában az örökfogadalom jelmondata állt: „Maradjatok meg szeretetemben!” (Jn 15,9) Krisztus szeretetének egysége közösségben egybeköt mindenkit, s hálával tartozunk neki, hogy bátorrá és gyümölcstermővé tesz minket, és személyes elhívásra szólít. A résztvevők hálát adtak Ágnes nővér meghívásáért a szerzetesi örök Igenre.

DSC_1495 (1)

Az örökfogadalmat október elsején, rózsafüzér hónapjának első napján tartották az egri Ciszterci Szent Bernát templomban, ahol a szentmise előtt rózsafüzér imádsággal készültek az örök Igen pillanataira Mária oltalmába ajánlva a fogadalmast, valamint a szalézi család szerzeteseit, munkatársait és fiataljait is. A rózsafüzért Kovács Sándor újmisés szalézi atya vezette, valamint részt vettek benne nővérek, a női ág egyik jelöltje, az egri oratóriumhoz kötődő fiatalok és szülők is.

Szöveg: Domán Vivien

Fotók: Bialkó Mónika