Az ózdi Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskola 2011-ben került az Egri Főegyházmegye fenntartásába. A mintegy 375 tanulót számláló intézmény tanulóinak többsége halmozottan hátrányos helyzetű, roma származású gyermek. Az elődintézmény erőssége az emelt szintű ének-zene oktatás volt. Ezt az örökséget a katolikus iskolába is átmentették, és az egyházi zene éneklésével, a templomi zenei szolgálattal új erőre kapott a zenetagozat.
Az intézmény iskolanapja április 27-e, Szent II. János Pál szentté avatásának emléknapja. Ebben a tanévben az intézmény dolgozói összefogásával és adakozásával az iskola székhelyének aulájában felállították Szent II. János Pál szobrát.
Az iskolanap reggel 8.00. órakor hálaadó szentmisével kezdődött az Ív úti Szent Kereszt felmagasztalása templomban. A miséző iskolalelkész, főtisztelendő Mischinger Ferenc atya prédikációjában a Szentatya emberi nagyságát, legendás gyermekszeretetét emelte ki.
Az ünnepségen részt vett Juhász Ferenc atya, az EKIF elnöke, Hollóné Gömöri Rita, az EKIF munkatársa, Farkas Péter Barnabás, Ózd alpolgármestere és dr. Koósné Dargai Rita önkormányzati képviselő. A programra meghívták a testvériskola, a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola igazgatóját és diákjait, a környékbeli katolikus intézmények vezetőit és a görög katolikus egyház parókusait.
Az ünnepség az iskola épületében folytatódott. Ünnepi beszédében Kocska Ágnes intézményvezető kiemelte: nagy agy örömmel fogadta a közössége az alapításkor Ternyák Csaba egri érsek javaslatát, hogy az iskola II. János Pál pápa nevét viselje, mert a Szentatya számára nagyon fontosak voltak a fiatalok. Bízhattak benne, hogy az iskoláért erős közbenjárójuk lesz Istennél, és ez a bizodalom valóra is vált. Az elmúlt 6 évben a hitben való elmélyülés mellett a szebbé és modernebbé váló tanulói környezet is megvalósult, amiért igazgató asszony köszönetet mondott a főpásztornak és az EKIF munkatársainak.
A névadó szent szobrát Juhász Ferenc atya áldotta meg. Az iskola diákjai ezt követően bemutatták a Csoda című színdarabot, a mely egy csodálatos gyógyulást mutat be, amely egyértelműen Szent II. János Pál közbenjárásának tudtak be. Zenedarabokkal lépett fel az iskola Bartók Kórusa és a Coda Blockflöte Együttese, valamints a Tilinkó Furulyaszakkör. Elhangzott Szent II. János Pál : Mosolyod című verse, és a nyolcadikosok több intelmét is elmondták az iskola névadó pápájának. Az ünnepség végén az iskolanap tiszteletére meghirdetett rajz- és szépíróverseny értékelése következett, majd a agapén vettek részt a meghívott vendégek és az iskola dolgozói.
kép és szöveg: Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskola
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események