Szükségünk van saját „Keresztelő Szent Jánosokra”

_DSC8667

A hagyományokhoz hívek idén is Adventi imaestre várta az érdeklődőket az Egri Katolikus Egyetemi Lelkészség december 11-én a Líceum kápolnájában. Muhari Máté egyetemi lelkész köszöntötte Michele Gervasoni-t, a Belvárosi főplébánia káplánját, a szentmise főcelebránsát, Vízi Jánost, az egyházmegye ifjúsági referensét és Lóczi Tamást az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisát.

_DSC8671

Az egyetemi lelkész kiemelte, hogy az idei est különlegessége, hogy a szentmise előtt angyalbatyuk készültek, vagyis rászoruló gyermekeknek állítottak össze karácsonyi ajándékcsomagokat az egyetemistákkal.

_DSC8688

Michele Gervasoni homíliájában Keresztelő Szent János alakját állította fókuszba. Keresztelő Jánosra a korában sokan figyeltek. Ő az emberek és még a tanítványok figyelmét is ráirányította Krisztusra, s azt mondta: Nézzétek az Isten bárányát! A mi életünkben van-e olyan személy, aki ráirányítja a figyelmet Jézus Krisztusra? Mindenkinek szüksége van olyan személyre, vagy személyekre, akik segítenek, hogy találkozzon Jézussal! Ki lehet a mai életünkben Keresztelő János, vagy kik lehetnek azzá? Aki egy közvetítő Isten és közöttünk. Aki segít nekünk keresztény hivatásunkban. Egy olyan személy, aki megmutatja az utat Jézus Krisztus felé, az egyház felé.

_DSC8692

Ha jelenleg úgy érzed, hogy nincs, aki támogatna a hitedben, aki vezetne Jézus Krisztus felé, mert nem hívők a rokonaid, vagy úgy érzed nincs jelenleg, aki támogatna, ne csüggedj, ne add fel a keresést! – bátorított homíliájában. Hozzátéve: mindenki életében más módon van jelen Keresztelő János. Lehet, hogy egy szentbeszédben, lehet, hogy más módon. Legyünk nyitottak és ne adjuk fel a keresést. Legyen nyitott a fülünk és a szívünk, mert lehet, hogy nem figyelünk eléggé a saját életünk Keresztelő Jánosára.

 

_DSC8710

Hallgatunk az emberekre, akiket Isten küld az életünkbe? Isten az embereken keresztül fog üzenni. Isten a saját Keresztelő Jánosodon keresztül fog neked jeleket küldeni és szólni hozzád. Majd arra bíztatta a fiatalokat, hogy merjenek meghallgatni másokat és merjék meghallani a csendben Isten szavát. Ezután saját hivatásáról beszélt a jelenlévőknek.

_DSC8691

A tíz gyermekes, keresztény olasz családból származó pap már 12 éve szolgál missziósként hazánkban. Szentbeszédében az imaest mottójára is kitért: „Mester – hol lakol? Gyertek, nézzétek meg!” (Jn 1,38-39) Hol és hogyan tudunk Jézussal találkozni a mai világban? Két fő helyet emelhetünk ki: az egyik az Isten szava, a másik az Eucharisztia. Hallgatni Isten szavát azt jelenti, hogy engedem, hogy a mag a mi szívünkbe, mint egy jó földbe belehulljon. Beengedem a szívembe a kincset és személyesen találkozom Krisztussal.

IMG_0376

Ha Isten nem tudja megérinteni a szívedet személyesen a homíliában akkor a pap szava, az én szavam nem ért semmit – fogalmazott Michele Gervasoni. Hozzátette: Figyeljünk, hallgassunk és engedjük, hogy Isten megérintse a szívünket a szavain keresztül. A másik találkozási pont: az Eucharisztia. Egyetlen keresztény hivatás sem ér semmit, akármilyen magas rangú is, ha nincs személyes kapcsolat Istennel. A keresztény hivatásunk lényege a személyes kapcsolat. Keressük a Mestert, figyeljünk az életünkben jelenlévő Keresztelő Jánosokra és ápoljuk a személyes kapcsolatot Istennel – zárta szentbeszédét Michele Gervasoni.

IMG_0360

A szentmisén a Talentum ének- és zenekar szolgált. A program szeretetvendégséggel ért véget.

Szöveg: Domán Vivien

Fotók: Szepesi Áron, EKKE