Csodaszarvas Iskolai Közösségi Program megvalósítása az Egri Főegyházmegye intézményeiben címmel sikeres pályázat keretében ezen a héten és a jövő héten napközis és bentlakásos táborokat szerveznek az iskolák diákjainak 2021. június 21 és július 3. között.
Szerencsi Bólyai János Katolikus Általános iskola igazgatója Gaszperné Tilman Edina a Szent István Rádió kérdésére elmondta: a táboroztatás óriási lehetőség a hasznos szabadidő eltöltéséhez, értékes programom megvalósításához. Napközis és bentlakásos formában az intézmény 195 tanulója és 21 pedagógusa vesz részt ebben.
A pályázat segítségével több tematika közül lehet választani, itt a sport, a környezetvédelem, teremtésvédelem, a nemzeti identitás erősítése, az idegen nyelv és a közlekedési ismeretek kerültek előtértbe, s egynapos kirándulásokat is szerveznek a témákhoz kapcsolódva. Az igazgató elmondta még, játékos formában nyílik lehetőség a kompetenciafejlesztésre, de természetesen a keresztény értékek is jelen vannak, volt tábori hittanóra és szentségimádás is.
A táborokat az EFOP-3.3.5-19-2020-00025 „Csodaszarvas Iskolai Közösségi Program megvalósítása az Egri Főegyházmegye intézményeiben”című projekt keretében valósítják meg.
Debnár Ádám
kép: Facebook
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események