Indul a Karitász „Legyen öröm az iskolakezdés” elnevezésű kampánya
A Katolikus Karitász a „Legyen öröm az iskolakezdés” elnevezésű adománygyűjtő kampányával évente közel 10.000 nehéz sorsú gyermek kedvező iskolai előmenetelét alapozza meg. A szervezet idén július 31. és szeptember 15. között várja a felajánlásokat, hogy hogy a korlátozott lehetőségekkel rendelkező gyermekek, akár egy nagyvárosban, akár egy vidéki zsákfaluban nevelkednek, kisebb hátránnyal kezdhessék meg a 2024/25-ös tanévet. A Karitász meggyőződése, hogy ennek első építőköve a megfelelő tanfelszerelés biztosítása.
A jótékonysági szervezet fő célja megállítani a szegénység generációs ismétlődését, megelőzni a kirekesztést, valamint kibontakoztatni a gyerekekben rejlő tehetséget. A Katolikus Karitász több évtizedes tapasztalata azt mutatja, hogy számos ok áll annak hátterében, miért nem tudják a rászoruló tanulók teljes mértékben kihasználni az oktatás nyújtotta lehetőségeket. Az érintett gyerekek jellemzően nem kapnak korai fejlesztést kiskorukban, ami felkészítené őket az iskolára. A szülők sokszor munkanélküliséggel küzdenek, így aránytalanul nagy kihívás elé állítja őket a szeptemberi tanévkezdés. A folyamatos anyagi és szociális nehézségek gyakran elveszik a gyerekek motivációját és önbizalmát, a szorongás és alacsony önértékelés miatt pedig romlik teljesítményük. Nem áll rendelkezésükre optimális tanulási környezet, a leckét sokszor zsúfolt lakókörnyezetben kénytelenek megírni, szülői segítség nélkül.
A Karitász munkatársai és önkéntesei komplex szemlélettel figyelik a látókörükbe került diákok fejlődési hiányosságait, és fejlesztőpedagógusokat vonnak be az esetleges lemaradás áthidalásának érdekében. Szeptemberben igényes iskolai felszerelést, a felzárkóztató programok során év közben pedig készségfejlesztő, sport, művészeti és kulturális foglalkozásokat, igény szerint korrepetálást biztosítanak a gyerekeknek. Mindezek mankót nyújtanak nekik, fejlesztik szociális készségeiket, és hozzájárulnak az általános lelki jólétükhöz is. Annak érdekében, hogy a gyerkek közül minél többen kezdhessék meg vagy folytathassák tanulmányaikat egy sikerekkel szegélyezett úton, még több támogatásra van szükség, és erre a jótékonysági célra vár a szervezet pénzadományokat szeptember közepéig.
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója összegezte hátrányos helyzetű családokért végzett eddigi munkájuk legfontosabb tapasztalatait: „A legnagyobb lehetőség a gyerekekben rejlik. Ők velünk és körülöttünk élnek, itt és most. A mi felelősségünk elindítani őket a tudás útján, természetes gyermeki lelkesedésükre, a világ és a tudás iránti kíváncsiságukra alapozva. A nehéz sorsú gyerekek is ugyanarra vágynak, mint mindenki más: biztonságos, teljes életre. Nekik kevesebb adatott meg az induláskor, így rajtunk múlik, megtámogatjuk-e természetes kíváncsiáguk kibontakozását segítségnyújtásunkkal. Azt tapasztaltuk, hogy a szegénység, a kirekesztettség, a lemaradás elleni fellépés sokszor a hátrányok leküzdésével, lehetőségek, például megfelelő tanszerek, iskolatáskák biztosításával kezdődik. Hálásan köszönünk minden felajánlást, amiből tanszerekekel tölthetjük fel ezeket az iskolatáskákat.”
A Katolikus Karitász iskolakezdési akciója július 31-től szeptember 15-ig tart. Az ebben az időszakban érkező jótékonysági adományokat teljes egészében az iskolás gyermekek támogatására fordítják. A 1356-os adományvonal hívása mellett (hívásonként 500 Ft) online adományozásra is van lehetőség a Katolikus Karitász a honlapján (www.karitasz.hu) keresztül, „Iskolakezdés” megnevezéssel. A Karitász központi bankszámlájára (Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008) is örömmel fogadják a beérkező támogatásokat. Ezzel párhuzamosan a jótékonysági szervezet egyházmegyei központjai helyi szinten is várják a diákok sikeres tanévkezdését megalapozó tárgyi és anyagi hozzájárulásokat.
Katolikus Karitász
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események