(A cikkre kattintva galéria nyílik!)
Tanévzáró ünnepséget tartottak az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusai és diákjai számára június 8-án a Jászberényi Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban.
A szentmise elején Szántó József plébános örömét és háláját fejezte ki, hogy a nemrég felújított templomban köszöntheti a főpásztort és a tanévet záró pedagógusokat, diákokat.
Prédikációját Ternyák érsek hálaadással kezdte. Mint mondta, hálát kell adni azért, hogy végre olyan tanévet zárhattunk, ahol a nevelést és oktatást fizikai jelenléttel sikerült megvalósítani. A szentmise olvasmányait alapul véve a kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozta a főpásztor. Rámutatott, hogy szükség van példaadó mesterekre, ők a pedagógusok, akik nemcsak a tananyagot adják át, hanem olyan értékekre nevelik tanítványaikat, amelyek megtartják őket az életben. Ilyen érték a hétköznapok rohanásában a csend megteremtése, a csendben Isten üzenetének, a Szentírásnak az olvasása és életté váltása. Ma a pedagógusok büszkén mutatják be azokat a tanítványaikat, akikről elmondhatják, hogy követték tanításukat.
A főpásztor másik lényeges tanítása a kiegyensúlyozott, boldog életről szólt, melyet Isten parancsainak, legfőképpen szeretet parancsainak megtartása hoz el számunkra. Az igazi szeretet az, amikor önmagunkból adunk másoknak, amikor lemondunk valamiről azért, hogy a másik embernek jobb legyen. Ennek az önzetlen szeretetnek a megtapasztalását kívánta a kitüntetésre váró diákoknak.
A szentmisét követően Lóczi Tamás EKIF elnök elmondta, hogy Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából szavalóversenyt hirdetett az Egri Főegyházmegye, mely május végén zárult. Az ünnepségen három korcsoportban, az alsó, felső tagozatos és középiskolás korosztályban a legjobb helyezést elért diákok közül felkért tanulók mondták el szavalatukat.
A rendezvény végén a főpásztor oklevél és könyvjutalomban részesítette a tanévben kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat. A 2022/23-as tanévben összesen 54 diák és közösség kapott ily módon elismerést.
Pap Ildikó
kép: Lénárt Márton
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események