Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem jövőképében deklarálta, hogy az intézményt azzal a céllal alapították, hogy „székvárosunk és nemzetünk szellemi és lelki gazdagodását szolgálja” és „hozzájáruljon az általános műveltség emeléséhez”. E gondolat jegyében kezdeményezte az egyetem nagykancellára, Ternyák Csaba egri érsek egy olyan kurzussorozat elindítását, amely révén hatékonyan lehet megszólítani és hasznos tudással felruházni a szépkorúakat, ezzel is segítve az élethosszig tartó tanulást, az elmagányosodás megakadályozását és az aktív időskort.
Az akadémia lehetséges témaköreinek kiválasztásánál fontos szempont volt a gyakorlatias megközelítés, így a preferált területek között szerepel a számítógép-használat, a borkultúra, a gasztronómiai ismeretek, a generációk közötti kommunikáció, a teremtésvédelem, a sport és az egészségmegőrzés, továbbá katolikus egyetemként minden félévben egyháztörténelemmel, egyházzenével, hitélettel kapcsolatos kurzust is meghirdetnek. A fenti kosárból választva félévente három-négy programot hirdetnek meg.
Az ingyenes, felnőttképzési tanúsítványt adó kurzusokat heti rendszereséggel tartják a félév során, legalább 10 alkalmas előadás-/foglalkozássorozat formájában.
A tanulást és ezzel szellemi frissességet kínáló programokon az egyetem oktatói, kutatói és vendégelőadói közérthető módon adják át az ismereteket az elsődlegesen megszólított szépkorúaknak, de életkori megkötés nélkül, bárkit szívesen várnak a rendezvénysorozatra.
A férőhelyek korlátozott számából adódóan a jelentkezés sorrendjében töltik fel a meghirdetett helyeket. Az érvényes jelentkezéshez kérik, hogy az iskolai végzettséget tanúsító okirat (bizonyítvány, oklevél) másolatát is nyújtsák be.
A 2024/25-ös tanév őszi félévében három kurzus közül lehet választani: Hazai egyházak, egyházi felekezetek és mozgalmak címmel Dolhai Lajos tart előadást; Szőlőskerttől a kóstolópohárig címmel Barócsi Zoltán ismerteti meg az érdeklődőket a borkultúra alapjaival; Eszterházy nyomában – művészet és tudomány Egerben a XVIII. században címmel Pintér Márta várja a hallgatókat.
A pontos időpontokról és a létszámkorlátokról, valamint a jelentkezés módjáról ITT tájékozódhatnak.
Forrás és illusztráció: EKKE
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események