A Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat a 2022/2023-as tanévben ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. 2017-ben dr. Ternyák Csaba egri érsek úr támogatásával a Szent István Rádió gondozásában elinduló új rádiós program és ifjúsági médiaműhely ma már az Egri Főegyházmegye fenntartásában lévő 15 katolikus nevelési-oktatási intézmény több mint 180 diákját, 18 pedagógusát mozgatja meg hétről-hétre. A fiatalok és tanáraik a Szent István Rádió Hangoló című műsorában számolnak be munkájukról, hitéleti, közösségi, tanulmányi programokról, eredményekről vagy médiaismereti műhelymunkára, közösségi alkalmakra érkeznek a Szent István Rádió és Televízió szerkesztőségébe.
Az indulás óta 208 rádióadás, 26 ifjúsági hangjáték készült a médiaműhelyben. A közösség aktivitást a 63 szakmai–képzési nap mutatja, ahol rádiós és televíziós elméleti és technikai ismeretekkel gazdagodtak a résztvevők. Négy alkalommal tartottak a fiatalokkal közös imádságalkalmat az Egri Főegyházmegye különböző régióiban, bekapcsolódva az „Egymillió gyerek imádkozza a rózsafüzért - a Világ békéjéért és egységéért” kezdeményezésbe. A tanév során négy katolikus iskola és két kollégium diákjai vesznek részt havi rendszerességgel a Szent István Rádió rózsafüzér imádságában.
A Szent István Rádió a Magyar Vöröskereszt Heves Vármegyei Szervezetével közösen minden évben véradást tart, aminek szervezésébe és lebonyolításába önkéntesként, közösségi szolgálatként kapcsolódik be a középiskolás korosztály. Amikor a Szent István Rádió és a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat közös munkára és szolgálatra hívja a katolikus iskolák közösségét, az azt jelenti, hogy egységbe kapcsolja őket a fenntartóval, a vezetőséggel, a rádiós és televíziós kollégákkal, a riportalanyokkal, a támogatókkal, hallgatókkal, és így lesznek a JÓ HÍR hangjai.
Az öt éves évforduló kapcsán alkotói és helytörténeti pályázatot írt ki a szerkesztőség 2022 őszén. Kilenc iskolarádiós intézmény munkáját díjazta a zsűri 2022. november 5-én, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kápolnájában tartott ünnepi gálán. A remek pályaművekért élménykirándulásokat kaptak a fiatalok.
2023. március 24-én a különdíjat kapott iskolák, a mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium és a sátoraljaújhelyi Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium iskolarádiósai Poroszlón a Tisza – tavi Ökocentrumban és a tiszafüredi Magyarok Nagyasszonya Templom és plébánián töltöttek el egy tartalmas napot.
2023. június 9-én, a Keresd a Forrást! pályázat második jutalomkirándulásán a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum, a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola, a tibolddaróci Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája, és a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda iskolarádiósai vehettek részt.
Az első három helyezett és a szakmai különdíjas iskola Ózdon a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban interaktív tárlevezetésen ismerkedett meg a rádiózás és televíziózás történetével, történelmével.
2023. június 23.-án a további díjazott intézmények, a füzesabonyi Széchenyi István Katolikus Általános Iskola, a káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola, a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola iskolarádiósai új élményekkel gazdagodtak Gyöngyösön, a Gyöngyösi Szent Bertalan templom Egyházi Kincstárában, a Toronykilátóban és az Egererdő Erdészeti Zrt. valamint a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület jóvoltából interaktív, városi túrán.
Reméljük, hogy az eddig elért sikerek tovább folytatódnak, hogy lesznek olyan vezető pedagógusok és fiatalok, akik fontosnak érzik a közösségi kommunikáció fejlesztését, a helyes médiahasználat elsajátítását és felismerve az egyéni kommunikációban való fejlődés lehetőségét is, örömmel lesznek a Jó HÍR hangjai saját környezetükben.
Bérczessy András Dankó Zsuzsanna
igazgató-főszerkesztő A Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat koordinátora, a Szent István Rádió munkatársa
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események