Szeptember utolsó hetében a teremtés hetéről emlékeztünk meg iskolánkban. Az év mottója: „Halld meg a teremtmények hangját! Szent ez a hely, ahol állsz.” Intézményünkben először szerveztünk egy hetes programsorozatot, melynek során a teremtett világgal, annak védelmével különböző formában találkoztak a gyerekek.
Az első nap 7 állomásból álló imaösvényt jártak végig a tanulók. A bevezető állomás „Isten hangja” a templomban volt és a gyerekek figyelmét arra hívta fel, hogy Isten „szavával szólít minket”, tanuljuk meg meghallani a hangját. A második állomáson az „Egek hangjával” találkoztak fiataljaink és arról elmélkedtek, hogy mit mondanak nekik a felhők, mitől boldogok, miért szomorúak. Ezt követően a vizek üzenetét hallgatták meg, a „vizek hangja„ állomáson elmondhatták, hogy mit jelent számukra az éltető víz. A nyitott fülecskék a „kövek hangját” majd a „növények és az állatok hangját” figyelték és végiggondolták ezek szerepét az ő életükben.
Az imaösvény zárásaként a „kicsinyek hangjára” figyeltek és útjukat egy imával zárták. Végezetül minden tanuló szalaggal átkötött üzenetet kapott, és útravalót ahhoz, hogy járjon nyitott szemmel és nyitott füllel az Isten által teremtett világban. Vegye észre azt aki rá vár, akinek közvetíthet valamit Isten szeretetéből! A második nap az „egek és állatok hangját” bemutató interaktív előadáson vettek részt a diákok, melyet a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őre Kleszó András tartott a madárvonulásról. Szerdán a BNP egy napos erdei iskolai foglalkozásán Felsőtárkányban jártak a 4.-5. osztályos tanulók, ahol a kövek, és a sziklák „hangjával” találkoztak. Csütörtökre felszíni túrát terveztünk Tardra a hetedik osztályos tanulók számára, azonban a kedvezőtlen időjárás miatt az állatok világnapjára került át a program. A lebonyolításban szintén a BNP természetőre Kleszó András volt segítségünkre és a növények természetes élőhelyének megismerésére irányította figyelmet. Pénteken a hét zárásaként az égő csipkebokor történetével ismerkedtek meg a gyerekek.
- beküldött hír -
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események