"A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolában megrendeztük újabb teremtésvédelmi napunkat, az állatok világnapjához kapcsolódóan.
Az idei tanévben iskolánk kiemelt pedagógia és nevelési feladatai közé tartozik a teremtésvédelem, melyet az egri egyházmegye hirdetett meg. Projektnapok rendezésével igyekszünk a tanulók figyelmét felhívni a teremtett világ szépségére és annak megóvására. Assisi Szent Ferenc tiszteletére és az Állatok Világnapjához kötődően tartottunk vidám és sokszínű foglalkozásokat a gyerekeknek.
A délutáni programot közös élő rózsafüzér imádsággal kezdtük, hiszen októberben minden nap elmondjuk ezt az imát a Szűzanya iránti tiszteletünk és szeretetünk jeleként. Ezt követően két, állatokról szóló dalocskát énekeltünk-"Isten alkotta az oroszlánokat", "Pillangó, ha lehetnék"-igazi ráhangolódást és vidám hangulatot teremtve. A kisdiákok a saját csoportjukban folytatták a foglalkozásokat, melyek között 1-2. évfolyamon színezés, állatfigura gyurmázása, kézműves munkák szerepeltek, míg a nagyobbak memóriajátékban, totó, illetve találós kérdésekben mérhették össze tudásukat az állatokról.
A 4. évfolyamon tanulók power pointos bemutatót tartottak kedvenc állatukról. A nap zárásaként megtekintettük a kiállítást, melyet a tanító nénik a gyerekek legszebb munkáiból készítettek."
Dr. Kovácsné Nikházy Eleonóra
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események