A teremtésvédelmi nap keretében a jászalsószentgyörgyi Szent György Katolikus Általános Iskola tanulói önkéntes jelentkezés alapján évfolyamonként kis csoportokba szerveződve, több helyszínen vállalkoztak környezetük rendbetételére.
Zsákokkal, kesztyűkkel és kerti szerszámokkal felszerelkezve a szorgos kezek munkája nyomán tisztult, szépült a Zagyva gátja a Vadasparkig, a temető, a templomkert, az alsósoknak köszönhetően pedig az iskolához közeli kis utcák.
Az eldobott műanyag palackok, papírhulladék, a tavalyi avar és a száraz ágak zsákokba kerültek, a templomkertben pedig virágokat is ültettek. A legkisebbek az iskola udvarán lévő virágoskertet újították fel.
A gyerekek megjegyezték, milyen szép lett így az iskola környéke, szomszédsága, tágabb környezete is, és ha erre járnak, mindig jóleső érzéssel gondolnak a vidáman töltött délutánra.
Bolygónkat ajándékba kaptuk Istentől, majd örökül őseinktől arra az időre, míg földi létünk tart. Fontos, hogy a gyerekek is értsék és érezzék, hogy magunk és az utókor számára vigyáznunk kell mindarra, ami az Élet.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események