Kedves Testvérek!
1) 2018 első napján nagy szeretettel köszöntöm minden testvéremet, akik az új esztendő első óráiban eljöttek a templomba. Úgy kezdik az Újévet, ahogy az előző évet búcsúztatták: részt vesznek a szentmisén. Valóban, ez a legtöbb, amit az Úrnak adhatunk, amikor megadjuk a neki járó dicsőítést és dicséretet. Végső soron pedig ez a legtöbb, amit önmagunknak is adhatunk, amit örök életünk szolgálatában tehetünk: résztveszünk közösségünk eucharisztikus ünnepén. Ez életünk csúcspontja, amikor Istennel találkozunk és vele kezdjük életünk egy új szakaszát. Ez a kezdet amellett, hogy csúcspont, egyúttal életünk forrása is, amelyből erőnk, lelki feltöltöttségünk fakad. Csúcs és forrás, ahogyan a II. Vatikáni Zsinat örökérvényű módon tanítja.
Az új esztendőben folytatódik az előkészület, amellyel a 2020-ban sorra kerülő budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus üzenetét szeretnénk egyre jobban elmélyíteni magunkban. Ennek a kongresszusnak a jelmondata is forrásról beszél, amikor a 87. zsoltár egy sorát állítja elénk: "Minden forrásom belőled fakad" (Zsolt 87,7). Az előkészület során az idei év különösen az Eucharisztiával való személyes viszonyt kívánja elősegíteni, hogy az egyre jobban egyéni keresztény életünk forrása legyen. A leghatékonyabb előkészület az, ha méltó lélekkel, minél gyakrabban táplálkozunk az örök élet kenyerével és az Oltáriszentségben imádjuk őt.
2) "In nomine Domini!" Az Úr nevében! Boldog VI. Pál pápa jelmondatával kezdjük ezt az évet! Az Úr Krisztus mellett ott áll a Szűzanya is, akit a legősibb hagyományokra visszanyúlva, ezen a napon, mint Isten anyját tiszteljük. Miként minden évben, úgy az idén is rá akarjuk bízni életünket, családunkat és nemzetünket. Így imádkozunk hozzá: "Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz. Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen." Kérjük tőle, hogy eszközöljön ki további nyugalmas, békés éveket számunkra, amelyeket az építkezés, a keresztény jövő elkötelezett szolgálata jellemez!
A békéért imádkozzunk ma, amikor azt látjuk, azt tapasztaljuk, hogy állandó veszély leselkedik rá! Imádkozzunk Szentatyánkért, Ferenc pápáért, a püspökökért, a papságért, minden hívő és megkeresztelt emberért! Imádkozzunk népünk, Európa és az egész világ vezetőiért, hogy döntéseikben mindig a béke előmozdítói legyenek, átérezve súlyos felelősségüket! Akkor lesz ez a nap valóban a béke világnapja számunkra is, ha saját környezetünkben - az imádság mellett - ma teszünk is valamit a békességért.
3) Kedves Testvérek! 2018 hazánkban a családok éve lesz. Egyházunk is kiemelt figyelemmel fordul idén a családok felé. Ezzel az újévi üzenettel arra bátorítom a plébániák vezetőit, tegyenek meg mindent azért, hogy megerősítsük a családközösségeket. Kérem, hogy plébániai vagy espereskerületi szinten szervezzenek olyan programokat, találkozókat, ahol családjaink egymást jobban megismerhetik, ahol megoszthatják egymással közösségi, gyermeknevelési, és a hétköznapi élet számos területét érintő tapasztalataikat, ezáltal közös élményekkel gazdagodnak, új barátságok születnek.
Az előző évek nagyszerű sikerei arra késztetnek bennünket, hogy a plébániai találkozók mellett az idén is rendezzünk egyházmegyei szintű találkozót. Tavaly a rózsafüzér társulatok zarándokoltak el Egerbe, hogy közösen imádkozzunk és engeszteljünk Szűz Mária Fatimai megjelenésének 100. évfordulóján. Idén, május 12-én pedig lelkipásztoraink közvetlen munkatársait hívom: a lelkipásztori kisegítőket, áldoztatókat, kántorokat, irodistákat, házvezetőnőket, sekrestyéseket, templomtakarítókat, az önkéntes egyházi hozzájárulások beszedőit a plébániákról és filiális egyházközségekből egyaránt. Arra kérem őket, hogy plébánosaikkal együtt vegyenek részt 2018. május 12-én, szombaton az egyházközségi munkatársak találkozóján az Egri Bazilikában. A közös szentmise és imádság mellett ennek a találkozónak az lesz a fő célja, hogy a lelkipásztorok követlen munkatársait megerősítsük Istenbe vetett hitükben, egyházi elkötelezettségükben és a közösség szolgálatában.
Szeretettel kívánok minden krisztushívőnek és minden jóakaratú embernek Istentől megáldott, békés, boldog új esztendőt!
Eger, 2018. január 1.
Dr. Ternyák Csaba
egri érsek
(Az Egri Főegyházmegyében minden szentmisében felolvasandó 2018. január 1-jén, Szűz Mária, Isten anyja ünnepén!)
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események