Kazincbarcikán mutatott be szentmisét a Don Bosco Sportközpontban Ternyák Csaba egri érsek a Karitász ünnepségén. Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója köszöntötte a kettős évfordulón, a Karitász alapításának 90., újjáalapításának 30. évfordulóján megjelenteket. Köszönetet mondott Ternyák Csaba egri érseknek, mint a Karitász legfőbb támogatójának a jelenlétért és a sok segítségért. Köszöntötte még Fülöp Attila államtitkárt, a kassai és szepesi Karitász igazgatóját, akik együttműködő partnerei a főegyházmegyei szervezetnek.
Ternyák érsek szentbeszédében a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondatára – „minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7) – utalva rámutatott: most itt vagyunk a forrásnál, az Eucharisztiánál, a szentmisében Jézus Krisztust ünnepeljük, neki adunk hálát és tőle kérünk segítséget az előttünk álló évtizedekhez. A Szentatya arra emlékeztetett bennünket, hogy merítsünk bátran ebből a forrásból és ha már egyszer merítettünk belőle, adjunk azoknak, akik szomjaznak. A világban rengeteg szomjazó van, nem csak azért, mert az ivóvizet tönkretettük, van egy másfajta szomjúság is, ami ott él az emberekben és ezt Jézus Krisztus evangéliuma és az Eucharisztia tudja csillapítani. Ezt segíti a tevékeny szeretet gyakorlása, mely a Karitász munkatársak s mindannyiunk sajátos hivatása. Az evangélium hirdetését, a szentségek erejét az hitelesíti a világ előtt, amit a szeretet cselekedeteivel képesek vagyunk megvalósítani. Ezt értik, látják, felfogják az emberek, ez csillapítja leginkább a szomjúságot. Szent őrző angyalok ünnepén arra gondolunk, hogy mindannyiunknak van saját őrző angyala és arra törekszünk, hogy személyes, baráti kapcsolatot alakítsunk ki vele. Ha belegondolunk, nagyon sokszor mulasztottuk el a köszönet nyilvánítását feléjük, amikor valamilyen bajtól megóvott bennünket. Ebben a szentmisében adjunk hálát, kérjük, hogy legyen lelki vezetőnk, tanítson meg arra, hogyan lehetünk mi is őrző angyalok mások számára. A mi szolgáltunkon keresztül tudják segíteni azokat, akik még nem is tudatosították magukban, hogy van őrző angyaluk. Legyünk mi is őrző angyalok!
Ez egy különleges hivatása a Karitász munkatársainak. Az evangéliumra mai tanítására utalva („Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” ) a főpásztor elmondta: Jézus a változás igényét fejezi ki a tanítványok felé. Ez a változás igénye részéről ma is, felénk is állandóan kiáltó jelként itt van. Ez a változás nem egyik napról a másikra történik, akkor kezdődött, amikor a szent keresztségben Isten országának polgárai lettünk. Érdemes ezt újra és újra tudatosítani magunkban a kegyelmek által, amit kaptunk, aktualizálva ezt a mindennapokban. A szentségek segítenek ebben, az Eucharisztia, a forrás, amihez mindannyian erőért járulhatunk. Érezzük, hogy a lehúzó erők keresztségünk ellenére is hatnak bennünk, a régi ember újra és újra követeli bennünk a jussát. Csak úgy tudjuk legyőzni, ha újra és újra megerősítjük az Úrhoz való tartozásunkat, leginkább az Eucharisztia által. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hálával gondolhatunk, mert megerősített bennünket, sodrása magával ragadott bennünket, s vissza kell térnünk ehhez az élményhez, mint egy forráshoz. 1938-ban évtizedekre lendületet adott a magyar egyházaknak az első hazai kongresszus. Lelki értelemben ebből élt az egész ország. Megerősítő volt látni, hogy nemcsak egy maroknyi kisded nyáj vagyunk, nem vagyunk egyedül Krisztus követésében.
A következő évek nagy erőforrása lesz a kongresszus élménye, a beszédek, tanúságtételek, prédikációk, képek. Ezek a hitelesebb helytállást segítik majd. A jelenlévőkhöz fordulva Ternyák érsek úgy fogalmazott: „ti vagytok az élő evangélium! Ti vagytok azok, akik az evangéliumot próbáljátok hitelesen megélni azokban a közösségekben, ahol dolgoztok és tevékenykedtek. Bátorítalak benneteket arra, hogy legyetek hűségesek ebben a segítő munkában! Karoljátok fel a rászorulókat, abból a forrásból, amiből ti is isztok, merítsetek ti is a rászorulóknak.” Jézus Krisztus ebben példa számunkra, nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon.
A nagyszerű szentek példája is ezt igazolja, kiváltképpen Szent Erzsébet, egyházmegyénk nagyszerű szülötte. Lelkesítsen bennünket az ő példája, hogy megadjuk mindenkinek azt, amire szüksége van. Hálásak vagyunk, hogy Jézus Krisztushoz tartozunk, hogy meghívott bennünket szolgálatára. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez kitüntetés és éljen bennünk a hála lelkülete! Segítsenek bennünket a szent őrző angyalok, hogy bennünk legyen a változás igénye és ne teljünk el saját jóságunk gondolatával: nem mi vagyunk ez, Krisztus segít általunk, s mi bűnösök küzdünk azért, hogy az átváltozás folytatódjék bennünk. A jó és a rossz határa bennünk, a szívünk mélyén húzódik, s naponta döntenünk kell a jó mellett. Legyünk jó emberek Szent Erzsébet, Teréz anya, Boldog Batthyány-Strattmann László és a többi segítő szent mintájára.
A szentmise végén Árvai Ferenc atya úgy fogalmazott: hála van a szívében, mert a Karitász lehet Jézus szíve, keze, lába. Ehhez kell az égi segítség, mely forrásban most megerősödhettek a jelenlévők. A szolgálathoz kell az égi segítség, s ezt azért is érezhetjük, mert naponta megtapasztaljuk, hogy emberként kevesek vagyunk sok feladathoz. Ilyenkor kérjük: Uram, ha küldted a feladatot, küldd hozzá az erőt is!
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió – Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események