A hagyományokhoz híven idén is adventi imaestre és közös szentmisére várták a feltöltődni és elmélyülni vágyókat december 10-én, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) Líceum kápolnájában az Egri Katolikus Egyetemi Lelkészség tagjai. A szentmise főcelebránsát, Szedmák Zoltánt, a Miskolc Mindszenti plébánia káplánját Muhari Máté egyetemi lelkész köszöntötte. A lelki program kora este rászoruló gyermekeknek szánt angyalbatyuk csomagolásával, adventi énekekkel és gyónási lehetőséggel kezdődött.

Homíliája elején Szedmák Zoltán atya az ószövetségi Izrael népéről elmélkedett. A reménykedésbe belefáradt, vándorló, elcsüggedt nép zúgolódott Isten ellen, Ábrahám és Mózes ellen is, és elkezdtek bálványokat emelni. Majd párhuzamot vont a mai korral, amelyben sokszor mi magunk is lelkileg megfáradva elkezdjük az örömöket nem az Istennek tetsző módokon keresni. Az Isten azonban nem fárad bele abba, hogy reményt adjon a népének – biztatott Szedmák Zoltán atya.

Hozzáfűzte: A Teremtő újra és újra lebontja a bálványokat és arra sarkallja az embereket, hogy igaz hittel és reménnyel éljenek. Fontos probléma napjainkban, hogy a mai ember azt éli meg, hogy elsősorban a lelke fárad el, s aztán a teste is.

Sok fiatalt látunk, aki lelkileg fárad el és egy idő után már nem is foglalkozik a hitével. A test és a lélek azonban összetartozik! Mindkettő kihat a másikra. A test nevelése mellett a lélekkel való foglalkozás sem maradhat el. Csak Isten tudja megteremteni bennünk a lelkesedést, az igazi boldogságot, hogy mi magunk is lelkesítsünk másokat, vagy más szóval reményt adhassunk másoknak.

Isten pedig mindig kézzel foghatóvá teszi a reményt, kézzel foghatóvá teszi az Ő szavát és meghív minden embert, hogy tegyük mi magunk is kézzel foghatóvá a Szentírásban olvasott reményt. Ezután Szedmák Zoltán atya egy kerámia kelyhet tett az ambóra, amelyet pappá szentelésekor kapott. Egy értékes, fontos, törékeny tárgy, amely az újmiséjét követően eltört, s meg kellett ragasztani, újra festeni.

Sokszor az ember lelke is hasonló módon eltörik, összetörik, a sok baj, a nehézségek és terhek alatt. Szent Pálnál olvashatjuk: „Ez a kincs azonban cserépedényekben van, hogy a rendkívüli erő Istené legyen, és ne a miénk.” (2Kor 4,7) Van, hogy megengedi az Isten, hogy legyen törés az életünkben, hogy változtassunk abban a helyzetben, azon az irányon. Az Isten a törékeny élethelyzetekben szól hozzánk és mutatja meg szavain keresztül a reménységet. Mi emberek, sok időt és pénzt szánunk arra, hogy a töréseinket elrejtsük mások elől. Azokat a töréseket, amik Isten előtt teljesen nyilvánvalóak, ismeri őket. Ezután a látszat fenntartására fordítjuk az energiát. Az eltörött és megjavított kehely megmutatja számunkra, hogy a maga csorbaságával is képes hordozni Krisztust. Vajon te az életedben, törékenységedben képes vagy hordozni Krisztust? – hangzott el a kérdés a szentbeszédben.

Egy trónterem a mi testünk, benne a szívünk a trón. Krisztus minden törékenységünkkel szeret bennünket. És ha ezt elhisszük és megéljük, képesek leszünk Őt beengedni a mi trónunkba, a mi szívünkbe. És lehetünk mi bármennyire törékenyek, ha Krisztus uralkodik bennünk, akkor „szárnyra kelünk, mint a sasok”. (Ézs 40,31) Isten megengedi a töréseket, de mindig megmutatja kegyelmét és összeforrasztja azt.

A megtörtség kapcsán emlékeztetett: Krisztus minden szentmisében megtöri az Ő testét értünk. Majd Varga László püspök szavait idézte: Az Eucharisztiában lévő megtört Krisztus és a megtört emberben lévő Krisztus ugyanaz. Az Ő sebei által a mi sebeink is gyógyulást nyernek.

Majd a napraforgókról szólt. A napraforgó azért nap alakú mert évszázadok óta vágyakozással nézi a napot. Az adventben mi is azt éljük meg, mint az izraeli nép. Mi ne legyünk olyanok, akik a várakozásukban nem ismerik fel a Messiást. A csüggedtségünkben sokszor a földet nézzük, elfelejtünk a napra tekinteni, a mi napunkra, a soha nem múló világosságunkra: Jézus Krisztusra. Ő a mi igazi reményünk. S mi lesz a szentév után? A sok ünnepi program után? A szívekben tovább tud e lángolni Jézus Krisztus elevenen? Hogy ez így lehessen, tekintsünk arra a fényre, amely mindörökké tündököl: a jászolba megérkező Jézus Krisztusra.

Ne legyünk keményszívűek, ne zárkózzunk el a remény, a fény elől. Őrizzük a hitet a törékeny cserépedényben. – zárta gondolatait Szedmák Zoltán atya.

A szentmisén a Talentum ének- és zenekar szolgált. A program szeretetvendégséggel ért véget.

Szöveg: Domán Vivien

Fotók: Nagy Adrienn