Az ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.

Guercino: Jézus bemutatása a templomban (olajfestmény, 1623.)

A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. 

A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

Az Úr Jézus bemutatását (praesentatio Domini) Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték, ekkor még február 14-én, mivel karácsonyt január 6-án ülték. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni.

Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven – ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült. Az agg Simeon felé fordult, nagy örömmel ismerte fel benne az üdvösség hozóját: karjába vette a gyermeket, és áldotta Istent, hogy megérhette ezt a boldog napot. 

Simeon hálaéneke, a Nunc dimittis (Lk 2,29–32) a napi zsolozsma állandó része, a kompletórium kantikuma.

„Bocsásd el most, Uram, szolgádat, 
szavaid szerint békességben,
hiszen már meglátták szemeim,
akit küldtél, az Üdvözítőt.
Őt adtad számunkra 
csodájára minden népnek,
hogy fényeskedjék az egész világnak,
mint választott néped dicsősége.”

A 10. századtól a nyugati egyház liturgikus könyvei egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, és erről nevezték el az ünnepet: purificatio. Majd a keleti egyház hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, Urunk bemutatásaként tartjuk számon.

Az 1092-es szabolcsi zsinat a kötelező ünnepek közé sorolta. A 20. század elejétől tanácsolt ünnep.

Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiadat ma emberi testünk valóságában mutatták be templomodban. Tisztítsd meg szívünket, hogy méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Azóta ezen a napon az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a világon megszentelt életet élnek.

Az ünnep célja: hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.

Imádkozzunk a szerzetesekért és a megszentelt életet élőkért, valamint a hivatásokért!

* * *

A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni, körül is járták az ágyát, megkerekítették a testét vele, hogy mintegy elzárják a leselkedő gonosz elől. Bő, Osli asszonyai szerint a gyertya fénye mutatja a haldoklónak a mennyei utat, füstje pedig elűzi, távol tartja a lélektől a gonoszt.

A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték, és főképpen vihar idején gyújtották meg és imádkoztak mellette.

A szegedi táj népe úgy tartotta, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jó méztermés lesz. Ez utalás a gyertya viaszára. Kiszombori asszonyok a szentelésről hazaérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy mindig békesség legyen a háznál, és megveregették vele a gyümölcsfákat, hogy szépen teremjenek.

A magyar népi kalendáriumban Gyertyaszentelő Boldogasszony napja idő- és termésjóslásai szerint a hátralévő tél negyvenes rámutatónapja. A naphoz fűződő időjóslás egy középkori deák szentenciát őriz, eszerint: ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte volt. (Vagyis: ha a medve meglátja árnyékát, visszabújik barlangjába, mert hideg napok jönnek még.)

Magyar Kurír
(bh)

Magyar katolikus lexikon
Magyar néprajzi lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I.