Urunk megjelenésének ünnepe a Katolikus Keriben

katkeri1

Vízkereszt ünnepén, január 6-án a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium közössége méltó módon köszöntötte az új esztendőt. Az esemény az iskola aulájában bemutatott szentmisével vette kezdetét, amelyet főtisztelendő Galo Gábor iskolalelkész celebrált a diákok és a tanári kar jelenlétében. A szentmise központi gondolatai a napkeleti bölcsek – Gáspár, Menyhért és Boldizsár – zarándoklatára épültek. A lelkiatya szentbeszédében kiemelte: a három királyok úgy indultak útnak, hogy nem tudták pontosan, mi vár rájuk a csillagot követve. Mégis hajlandóak voltak feladni kényelmüket és biztonságukat a magasztosabb cél érdekében.

Gábor atya párhuzamot vont a bölcsek útja és az iskolai élet között, hangsúlyozva, hogy a tanév folyamán az intézmény minden tagjának megvannak a maga követendő „csillagai”. Ahogy a királyoknak, úgy a diákoknak és tanároknak is bátorsággal és kitartással kell járniuk a tudás és a hit útján, még akkor is, ha az áldozatokkal jár. A prédikáció kitért a bölcsek ajándékainak mélyebb, Krisztusra vonatkozó jelentésére is:az arany Jézus királyi méltóságát jelképezi, a tömjén az Ő istensége előtt tiszteleg, a mirha pedig emberi mivoltára és a megváltó szenvedésére utal. Az atya útravalóul azt kérte a közösségtől, hogy ezen a közös úton ne csak a tudás megszerzésében, hanem a szeretet gyakorlásában és a közösségépítésben is járjanak elöl.

katkeri2

A szentmise után következett a nap ünnepélyes záróakkordja:  iskolalelkészünk megszentelte a Katolikus Keri épületét és tantermeit. A szertartás során Isten áldását kérte az intézmény falaira, az itt tanuló fiatalokra és az oktatókra egyaránt. Az ajtók szemöldökfájára felkerült az idei évszám és a Christus Mansionem Benedicat (Krisztus áldja meg e hajlékot) rövidítése, megerősítve, hogy az iskola a hit és a tudás szent helye, ahol a közösség tagjai valódi zarándokként haladhatnak céljaik felé.

Janics Tamás

beküldött hír